A spirituális fejlődésről a mélylélektan tükrében

Annak ellenére, hogy hatalmas választék van ma már tanfolyamokból, vallásokból, filmekből, könyvekből és egyéb írásokból, amelyek a spiritualizmusról szólnak, még mindig nagyon sok ember nem tudja, mit is jelent a spiritualitás, a spirituális fejlődés. Mit nyerek, ha foglalkozom vele, és milyen veszélyei vannak? Miért érdemes a spirituális dimenziómat fejleszteni, szükségem van nekem arra? Annyi mindenről lehet hallani, mint például, a szellemidézésekről, kanálhajlításról, egyéb paranormális képességekről, tarot kártyáról, meditációkról, megváltozott tudatállapotokról, tisztánlátásról, spirituális gyógyítókról, és még folytathatnám a végeláthatatlan sort.
Mindezek után nem csoda, ha a fejünkben hatalmas káosz keletkezik a rengeteg kontrollálatlan információ miatt. Az emberek többsége pont ezért nem is veszi komolyan ezeket a dolgokat, védekezésből átengedi az információkat magán, és nem fektet energiát beléjük, nem rendszerezi őket, nem építi be a saját világáról alkotott képbe.
Mélyen azonban mindenkiben meg van az örökös kíváncsiság az ismeretlen iránt, ezért tud sok csaló, vagy egy tanfolyamos tudással rendelkező önjelölt mester annyi embert megérinteni.

Ahhoz, hogy rendet tudjunk teremteni a sok információ között, egy modellre van szükségünk, aminek segítségével rögtön elkezdhetjük az információkat rendszerezni, és elhelyezni az ideiglenes polcokra. Azért ideiglenes, mert a folyamat dinamikus, folyamatosan változik és finomul a modell, ahogy egyre nagyobb tapasztalatra teszünk szert, s így mindig szükségünk lesz kisebb-nagyobb átrendezésekre. Soha ne fogadjunk el egy kijelentést késznek, abszolút igazságnak, hanem mindig vizsgáljuk meg, gondolkozzunk el rajta, használjuk az intuíciónkat, és próbáljuk ki a gyakorlatban, szerezzünk minél több tapasztalatot vele kapcsolatban, csak így lesz az információból tudás. S próbáljuk meg felfogni az egészet egyfajta szellemi, kirakós játéknak!

Vegyünk egy modellt, ami közel áll hozzánk, valamennyire már ismerjük, és kezdjük el dolgainkat bepakolni a polcaira, meglátjuk, hogy mindennek jutott-e hely. Ha nem jutott, akkor nyújtsunk a modellünkön, ameddig tudunk, amíg ellentmondásba nem ütközünk. Ha már nem tudjuk a modellt tovább fejleszteni, akkor egy másikat kell választani a tapasztaltak alapján. Persze azt nem tudom ígérni, hogy ennek a játéknak bármikor is vége lesz, itt a játék a lényeg, ahogy a bölcsek mondják, hogy nem a cél a fontos, hanem az út, a Most, a jelen pillanat a lényeges.

Nagyon sok jobbnál jobb modell közül választhat ma az ember, és még egy lényeges szempont, hogy ma itt, nyugaton meg van a képzettségük is az embereknek ahhoz, hogy komolyan filozofálhassanak, önálló, és egyedi világképet alkothassanak, vagyis önálló gondolkodó emberekké váljanak a szó legteljesebb értelmében.

Ilyen modelleket a különböző vallásokból, a nagy kultúrákból, a tudományból (amit a modernkor vallásának is neveznek) meríthetünk.

A Keresztény vallások számunkra azért is nagyon fontosak, mert a keresztény kultúrkörben születtünk, és nevelkedtünk fel, és éljük ma is mindennapjainkat. Nem térhetünk ki hatása alól. Sajnos a keresztény vallás az egész világon válságban van, képtelen igazából megújulni, alkalmazkodni a mai világhoz és szolgálni a mai modern embert. Az egyházi szervezet felhígult, sok visszaélésről lehet hallani, és a papok sem megfelelően képzettek, ahhoz, hogy maradéktalanul betölthessék a lelki pásztor és lelki gyógyító szerepét. Szerintem a keresztény vallás a létező egyházi szervezetén keresztül képtelen átadni az ősi tudást a ma emberének. Gyermekkorom óta képtelen a kérdéseimre érdemleges választ adni. Természetesen mindez nem lehet ok, hogy elidegenítsen kereszténység értékeitől!

A Buddhizmus -a több évezredes tapasztalatával és tudásuk töretlen átmentésével, megőrzésével- viszont elemi erővel tör be a keresztény területekre is, fantasztikus rugalmassággal alkalmazkodik a ma emberéhez, és hatékonyan juttatja el az ősi tudást az érdeklődő emberekhez. A buddhizmushoz minden nagy kultúra, és kor szívesen nyúlt vissza, és nyert belőle inspirációt. A mai modern tudomány is sokat köszönhet neki. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom a buddhizmus óriási tudását, és eszköztárát, segítségével egy magasabb szintű tudáshoz juthatunk, akár anélkül is, hogy a buddhizmus vallásos részén is átrágnánk magunkat.

 Tudományos megközelítéssel is sok kiváló ember, tudós ért el nagyszerű eredményeket a spirituális dimenziók feltérképezésében, és értelmezésében. Én most csak Carl Gustav Jung nevét említeném meg, aki a mélylélektan megalapozásával felbecsülhetetlen értékű lehetőséget adott a racionálisan gondolkozó emberek számára, hogy jobban megismerhessék, és kiteljesíthessék önmagukat.

 A továbbiakban Dr. Süle Ferenc segítségével szeretném a mélylélektan és a spiritualitás kapcsolódásainak az alapjait áttekinteni. Az idézetek a Komplementer Medicina 2002, és 2003-ban megjelent Dr. Süle Ferenc (pszichiáter, pszichológus - a mélylélektan és a valláslélektan elismert kutatója) cikkeiből valók.

C.G.Jung mélylélektana az, amelyik a vallásos (és nem vallásos emberek) Isten-tapasztalásáról leginkább átfogó, koherens lélektani koncepciót tudott kidolgozni. A teljes emberi élet mélyen tudattalan központját, az Isten-érzékelés szervét, az Isten-tapasztalás  mélylélektani megfogalmazását nevezi Jung Selbstnek. E szerint az irányzat szerint a teljes emberi és benne a pszichés élet is végső szinten Selbst-centrikusan működik, ha a tudatos én számára ez idegen, elutasított vagy teljesen rejtett is. A teljes egyén egészsége, fejlettsége azzal határozható meg leginkább e lélektani rendszerben, hogy az össz-személyiségben a Selbst általi integráció milyen mértékű, és az ego ebben hogyan vesz részt.
A külső és belső világunkat, a szellem, a spiritualitás világát is személyes lelkünkkel, szellemünkkel érzékeljük. Lelkünk, szellemünk képességeitől, fejlettségétől, tisztaságától függ, hogy mit és hogyan tudunk felfogni.”
„…tükör által homályosan látunk” (I.Kor:13,12).

 Ego = tudatos én, ide tartozik a gondolkodás, érzések, intuíció, sejtés. Ezzel mindennap találkozunk, ez tulajdonképpen a személyiségünk.

A tudattalan valóságát mindenki megtapasztalhatta már az álmokon keresztül, ahol egészen más szabályok, más realitások léteznek, mint tudatos világunkban, tehát igazi másvilág.
Módosult
tudatállapotban az ego éberségét kikerülve, közelebb kerülhetünk a tudattalanhoz így ihletet, erőt merítve belőle mindennapi életünkhöz. Ilyen módosult tudatállapot jöhet létre spontán regényolvasás, sportolás, meditáció, festés, álmodozás, merengés közben is.
De a tudatalatti az irreális félelmeinken, fantáziálásunkon keresztül az éber tudatos állapotunkban is jelen van.

Az  időélmény-változások, testséma-változások, irreális térélmény, irreális személyek és tárgyak, illúziók, és hallucinációk, mind a tudattalanba való merülésünknek a megnyilvánulásai.

Végtelenül egyszerű modellről van szó, középen a Selbst világító fénypontja, majd a Tudatalatti óriási feneketlen fekete sávja, és a legkülső világos kék sáv a szivárvány színű szirmokkal az Ego található. Ebből az egyszerűségből fakad a mandala igazi értéke! Az Ego hajlamos a dolgokat túlbonyolítani, ilyenkor a mandala gyermeki egyszerűsége hatékonyan állítja vissza az eredeti egyensúlyt.

Addig, amíg az ember úgy érzi, hogy a kérdéseire, problémáira, érzéseire ebben a világban megkaphatja a választ, addig nem fog komolyan a spirituális dimenzió, a Selbst felé fordulni. Általában nagyobb tragédia, lelki válság állapotával kezdődik az őszinte befelé fordulás.

 „Ez indulhat külső eseményekből is, mint élethelyzeti csőd, vagy szeretett személy elvesztés, állásvesztés, stb. Ez önmagában is okozhat destruktív személyiség változást, amelyet pszichoterápiás eljárással lehet kezelni. Mindezek szorosan kapcsolódnak a belső lelki krízis folyamatához, melyben az ego saját tehetetlenségét, eddigi felfogásának, problémamegoldó képességeinek csődjét éli át. Az ego képtelen kezelni a helyzetet. A kollektív tudattalan ősmagjából erők áramlanak az ego felé. A Selbst aktivizálódása tapasztalható. Nélküle a krízis csak lelki válság vagy depresszió marad.
Ez a mélyben zajló folyamat erősen hozzájárul ahhoz, hogy az ego önértékelése, életfelfogása átalakuljon. Az én rejtett belső értékrendjének változása azért indul meg, mert a tudattalan méhében már egy új, egy mélyebb, értékesebb identitás kezd megformálódni, ami az eddigit meghaladottá teszi.”

 A külső segítő körülmények is mint például egy harangszó, egy orgonahang, egy ének, egy mandalafestés, egy természeti szépség átélése vagy egy felismert igazság, egy kiemelkedő személyiség hatása, a különleges jóság megtapasztalása, egy beavatás, egy meditáció, egy régi emlék és sok minden más egy pillanat alatt megrendíthet, s katalizálhat bennünk egy belső folyamatot. Fiatalkorban a külső tényezők még nagyobb szerepet játszanak (a személyes példamutatás mindennél többet ér ebben a korban). A belső segítő körülmények az eddig megélt tapasztalatok, és nagy szerepet játszik az ember képzettsége, önismerete, és szellemi, lelki, spirituális tájékozottsága is.

 „Természetesen lelki alkat kérdése is az, hogy a külső és belső folyamatoknak milyen aránya a legmegfelelőbb valakinél. Az extravertáltaknál a külső, míg az introvertáltaknál a belső folyamatok a döntőek.”

Mikor megérik a belső helyzet a változásra, általában egy intenzívebb befelé fordulás után megvilágosodik a probléma, és hihetetlenül egyszerű megoldáshoz jutunk, sokszor nem is értjük utólag, hogy miért is görcsöltünk annyit azon a problémán. Ezt az érzést szinte mindenki megtapasztalhatta már. De a „szerencsések” életében volt már olyan helyzet, amikor ez a változás teljesen megváltoztatta az életüket. Ezt a keresztény vallásban megtérésnek szokták hívni. Dr. Süle Ferenc így ír a megtérésről:

„Megtérésen a spirituális, szellemi élet egész egyéniséget megrázó, fokozatos vagy hirtelen betörését, megjelenését érthetjük – mely a tudatos én aktív részvételével zajlik, de – a kollektív tudattalannak a Selbst irányából való autonóm beáramlását a tudatos életbe az ego csak átéli, megtapasztalja, nem ő csinálja. Egy szellemi beavatás ez, amely az addigi személyiséget belülről döntően átalakítja. Mint személyes átélés, az emberi tapasztalások legcsodálatosabb, legszentebb élményei közé tartozik. A sokszoros tapasztalat azt mutatja azonban, hogy ebben a folyamatban is kialakulhatnak tévedések, kisiklások, vagy akár súlyos pszichiátriai zavarok.” 

Most ezekre a tévedésekre, és kisiklásokra nem térek ki, mert túl hosszúra nyúlna ez az írás. Aki részletesebben szeretne erről olvasni, annak ajánlom Dr. Süle Ferenc könyveit, írásait.

Ezek a csodálatos belső élmények egyedül az átélő ember kincsei, s nem oszthatja meg mással, bármennyire is szeretné. Ezért aztán különböző mellékjelenségekkel próbálják az emberek bebizonyítani élményük nagyságát. 

Megtérésnél a külső kísérő jelenségeket inkább mellékjelenségeknek kell tartanunk, és fontos, hogy ne ezekben lássuk a lényeget. Ez a megrendült, felkavarodott, nagy élményt átélő lélek szokatlan megnyilvánulásai lehetnek. Extatikus állapotok, látomások, vonaglások, lebegésérzések, pszeudo- vagy valódi hallucinációk, nyelveken szólás. Azért kell erre figyelmeztetnünk, mert egyes rajongó, túlmisztifikált körökben ezekre kerül a fő hangsúly, és ha ezek nincsenek, akkor nem is tekintik hitelesnek a megtérést.”

 Az újjászületés folyamatában a nagy spirituális élmény után mindig két utófázis figyelhető meg. Az első fázis az öröm időszaka. Ez a forradalmian nagy átalakulás a személyiségen belül először hatalmas örömmel, boldogsággal, energia felszabadulással jár. Az illető minden porcikáját, és  minden percét, tettét ez hatja át. Minden megszépül körülötte, sugárzik belőle az öröm, a boldogság. De ez a nagy öröm nem tart sokáig, rendszerint pár nap múlva elkezdődik az eredeti állapot visszaállítása. Hányszor megtapasztalhattuk már ezt a visszarendeződést, mikor feldobódva mentünk haza egy-egy tanfolyam, tábor, beavatás után, és napok múlva visszatért minden az eredeti kerékvágásba, a hétköznapi szürkeségbe.

 „Az első öröm fázisát követően azonban törvényszerűen megindulnak a személyiség más erőinek ellenregulációs folyamatai. Ez a visszacsapás fázisa, amely az eredeti állapot visszaállítására törekszik. Az új identitás, pedig még gyenge, mint a ma született gyermek. Belső harcra, identitásának védelmére még alig képes, így komoly veszélyek leselkednek rá. Szerény jelenség, mint egy mustár mag, de hatalmas fejlődéspotenciája van.„

 A kialakuló új identitásunkat gondozni és védeni kell, mert az ego igen tapasztalt ezen a téren, minden trükköt ismer, és megragad, hogy a mustármag ne növekedjen fel, hogy ne kelljen neki változnia, új stratégiákat kidolgoznia a túlélés érdekében. Ez nem lustaságból ered, hanem a félelméből. Fél, hogy ismét szembe kell néznie a létének átmeneti voltával, korlátaival, hogy elveszítheti az ember feletti hatalmát, s nem élvezheti tovább az élet örömeit, hogy háttérbe szorulnak az igényei, vágyai, és akarata. Csak gondoljunk bele, hogyha gyökeresen megváltozunk, akkor új munkát, új barátokat, új lakóhelyet kellene keresni, hogy a változásoknak megfelelő körülmények segítsék életünket. S arról nem beszélve, hogy a családját nem tudja az ember lecserélni. Ezért kell a folyamatos, kontrollált fejlődés, hogy a környezetünk is tudjon velünk együtt fokozatosan változni, hogy eredményeink tartósak legyenek, s ne hirtelen történjen minden, mert a visszacsapás is ugyanolyan drasztikus lesz.

Az életünk során sokszor letérünk a számunkra helyes útról, hiszen nem is ismerjük azt, s a tévedéseink alapján, próbálgatások segítségével tapogatjuk ki azt, úgy élünk, úgy hozzuk meg a döntéseinket, mint ahogy a vak emberek közlekednek.

„A tudatos én fejlődésének zarándokútja során a Selbst-irányt gyakran eltéveszti külső és belső okok miatt.  Mivel az ego szabadsága hozzátartozik emberi méltóságához, ezért választhat egészen más irányokat is, mint amiket a lelke mélye mutat, és meg is próbálja. Az érzékelt Selbst-iránnyal ütköző vagy azzal ellentétes irány választása a bűn lélektani értelemben.”

A bűntudat megszűnik, ha elfojtjuk a tudattalan impulzusait, tehát a bűntudat azt is jelzi, hogy az ego és a tudattalan között van kapcsolat. Nagyon pontosan és részletesen bemutatja az ego és tudattalan egymásnak feszülését Dosztojevszkij a Bűn és bűnhödés regényében.

 „A Selbst vezető impulzusainak visszautasítása, elfojtása az ego-Selbst kapcsolat megromlását eredményezi, aminek következménye, hogy az én a továbbiakban kevésbé érzékeli e vezetést. Ennek ellenére ősmagjából továbbra is éltető, gyógyító energiák haladnak az ego felé.

A megbocsátás lényege, hogy a Selbst folyamatosan keresi a kapcsolatot, és nem haragszik és nem dicsér csak, elfogad olyannak amilyenek vagyunk.
A hosszú ideje megtagadott Selbst kapcsolat előbb, utóbb testi és lelki megbetegedésekhez vezet.

 „A sámánisztikus kultúrák három fő betegségmechanizmust ismernek:

  • A lélekvesztést, ami nagyjából megfelel az elfojtásnak, illetve a tudattalan általi elnyeletésnek.

  • A másik a démonikus megszállottság, ami a tudattalan, sőt a kollektív tudattalan túlzott beáramlását és az ego elárasztottságát, a beáramló tartalom általi átstrukturálódását jelenti.

  • Valamint a rontást, ami olyan, másvalakitől való, rosszindulatú beavatkozást jelent, akinek különös, mágikus képességei, erői vannak (varázsló, boszorkány, stb.)”

„A lélektan jól ismeri az elfojtás bonyolult problémakörét. Az elfojtott tartalmak nemcsak a tudattalanban rombolnak, hanem ki is vetülnek a közvetlen és tágabb környezetre, és így, ezáltal részben tehermentesítődik a tudattalan.

A tudattalan beáramlását szoktuk bemerülésnek is nevezni. Akik belemerültek és ott maradtak, azok a pszichotikusok, az elmebetegek. Gyógyításuk a legutóbbi évszázadig lényegében majdnem teljességgel lehetetlen volt. Ezekben az esetekben az ego összeroppan a kollektív tudattalan beáramló hatalmas energiái alatt, és ezek kiszolgáltatottjává és kiszolgálójává válik (a realitás érzéke, értékrendszere, integratív ereje, vagyis önkormányzási képessége elvész, illetve súlyosan sérül). Ősi szóval megszállottságnak hívják.”

A spirituális úton célszerű időnként idegenvezetőt fogadni, aki megmutatja a helyes irányt, aki elkíséri a tanítványt a megfelelő helyekre, aki segít elkerülni a nagyobb bajokat, s megvédi a tapasztalatlan utasát.

"Már a régi görögök tudták, hogy az alvilágba való leszállás életveszélyes dolog, onnan rendszerint nincs visszatérés. Az elmebetegségek tanúsítják a tudatos én veszélyeztetettségét. A halottidézést, szellemidézést a vallások általában tiltják veszélyes, ártalmas voltuk miatt.
A vallási kultúrák jelentős része a lélektani hatás szempontjából arra szolgál, hogy az ember tudatos énjét, egóját morális fejlesztéssel előkészítse, megerősítse a szellemivel való találkozás élményére, hogy az előrevivő, gazdagító legyen számára és ne destruktív. A nagy potenciájú tudattalan energiák könnyen az én felfújódásához vezethetnek (megalomán, grandiózus ego), amit az alázatosság, az önfegyelmező gyakorlatok, a szegénység, böjtölés, stb. tarthatnak egyensúlyban lélektani szempontból. Hasonlattal élve gátak és zsilipek építése egy folyón a szabályozás, a hasznosítás eszközét jelentik. Ezek nélkül gátszakadás, árvíz, romboló hatású folyamatok alakulhatnak ki.”

A spirituális út azoknak való, akik érettek erre az útra.

„A belső érettség  jellemzője a szellemi éhség, a gyermeki befogadó készség, nyitottság az új szellemi értékek iránt, az ihletre való intuitív nyitottság.
Mélylélektan megfogalmazásában: Az énünknek az ősmagunkhoz (Selbst, tudattalan) való viszonya a legfontosabb tényezője spirituális érettségünknek.”

 A spirituális úton megélt események, történések meddig fogadhatók el egészségesnek?

„Nyilván nem tekinthetjük a kábítószert fogyasztó, beteg ember különleges szellemi élményeit egészségesnek és a fanatikus megszállottét sem. De mi alapján tehetünk különbséget, hogyan vizsgálhatjuk a szellemi jelenség, élmény egészséges vagy beteg voltát? Úgy tapasztaltam, itt is a holisztikus, teljes ember koncepció az, ami eligazít. Amennyiben a szelleminek vagy transzperszonálisnak nevezett élmény az egyén teljes életét, testi-lelki-szellemi fejlődését, azaz teljes individuális emberi valóját érintő, integrált esemény, úgy az egészséges a szó teljes értelmében.”

Az én célom az ilyen teljes individuális emberi valót érintő, integrált esemény megtapasztaltatása mandalák segítségével, hogy a tanítvány személyisége tovább gazdagodjon, hogy az életstratégiája fejlődjön, hogy megtalálja a helyét, helyt tudjon állni ebben a rohanó, stresszes világban, úgy, hogy értékekre leljen, úgy, hogy boldog lehessen, úgy, hogy az élet ne teher, hanem egyfajta játékos kihívás legyen a számára.

Vissza    Főoldal