 Későbbi rajzaiban inkább különleges motívumokat ábrázol, gyakran
megjelenik a négyzet, szerinte mint a stabilitást kereső motívum. |
Fa. Itt már teljes a bezártság. A fa erős és nagy, de kavargó, áramló hullámok hajlítják, szinte szétzilálják. Ez a zártság B. O. Stone szerint [42] az elszigetelődés jele is lehet az ellenségesnek vélt környezettel szemben, esetleg a szorongás jeleként értékelhető. A képek Dr. Adojáni Ferenc Lélekvonat könyvből valók. |
Ezek a "tagolatlan struktúrák" A. Ehrenzweig [19] szerint eredetileg
a személyiségfejlődés korai szakaszában fordulnak elő, de a későbbi
fejlődési szinteken eltűnnek. A skizofréniás dezintegráció hatására ezek a
struktúrák ismét előbukkannak. |
|
Mérnökként, tanárként, természetgyógyászként, és előadónként sok emberrel találkozom, s nyugodt lelkiismerettel megállapíthatom, hogy a világ az utóbbi 50 évben gyökeresen megváltozott, s nagyon sokan értetlenül, tehetetlenül, s kétségbe esve állnak e tény előtt. Sokan nem találják helyüket, nem tudnak alkotó módon beilleszkedni, nem tudnak lépést tartani a fejlődéssel, nem tudják a megváltozott értékrendet elfogadni ebben a rohanó világban. Ennek látványos tünetei vannak, csak egyet, kettőt említsek: emberek egészségi állapota, a drog, alkohol helyzet, a politika eldurvulása, a természet tönkretétele, a művészetek felhígulása, fogyasztói társadalom kialakulása, az elidegenedés, stb. Mindezekről, nem szeretnék beszélni most, csak az alábbi linkekkel szeretném felhívni a figyelmeteket hazánk katasztrofális egészségügyi állapotára. |
||
|
prof. Ádány Róza: A prevenció helyzete Magyarországon
és viszonya a lakosság egészségi állapotából adódó prioritásokhoz JELENTÉS A HUNGAROSTUDY
2002 ORSZÁGOS REPREZENTATÍV FELMÉRÉS LEGFONTOSABB EREMÉNYEIRŐL |
||
|
Magyarországot a globalizálódó világ hatásain túl még a rendszerváltozásból adódó hatások is sújtják, s egyfajta válsághelyzet alakult ki napjainkra. Ahhoz, hogy ebben a nagy nyomásban tovább tudjunk lépni, s megőrizhessük lelki, szellemi és testi egészségünket, szükségünk van az érzelmi, szellemi, és spirituális dimenzióink fejlesztésére és tudatosítására. Tanulnunk és fejleszteni kell önmagunkat, vagyis alkalmazkodnunk kell a megváltozott körülményekhez, úgy, hogy az új világban ne az ellenségességet, hanem az új lehetőségeket lássuk. E tervünkhöz nagy segítséget nyújthat a személyiségfejlesztő művészetterápia is. |
||
|
A lexikon megfogalmazásában: A művészetterápia elsősorban csoportos keretek között alkalmazott terápiás eljárás, amely komoly pszichiátriai megbetegedésekben és egyéb pszichés zavarokban szenvedő betegeknél egyaránt használatos. Alapgondolata, hogy a pszichés sérülés többnyire együtt jár az érzelmek felborulásával, az önkifejezés gátoltságával és a kapcsolatrendszerek beszűkülésével, s hogy ezek a művészi élmény tapasztalásán keresztül (passzív befogadás) vagy cselekvő részvétellel (kreatív aktivitás) enyhíthetők és oldhatók. A betegség típusa és a betegek személyisége határozza meg, hogy a nem verbális kifejezésformák: mozgás, (tánc), rajz, zene, ének – eredményesebbek-e, vagy a szavak közvetítésével érvényesülők (drámajáték, színielőadás). A művészi élményen, a katarzison keresztül egyrészt lehetőség nyílik a betegek jobb megismerésére, betegségük árnyaltabb diagnózisára, beszűkült emberi kapcsolataik kitágítására, másrészt saját indulataik áttételes levezetésére, érzéseik megfogalmazására vagy vágyaik kifejezésére. Sok esetben – különösen a képzőművészeteknél – a művészetterápiás élmény meghatározó lehet az egyén művészi pályafutásában is. |
||
|
A továbbiakban
művészetterápiával foglalkozó cikkekből, tanulmányokból, könyvekből
származó idézetekkel szeretném bemutatni, hogy a művészetterápia s ebbe
beleértve a mandalával való foglalkozásokat (tervezés, festés, elemzés,
meditálás, beszélgetés, stb.) milyen hatékony, sokoldalú eszköz lehet a
személyiségfejlesztésben. A személyiségfejlesztés nemcsak a beteg emberek egyik terápiás lehetősége lehet, hanem a megelőzésben is fontos szerepet tölthet be. Mint például a drog megelőzésben, ahol a drog színes és érdekes világgal kecsegteti a fiatalokat a mai rohanó világban, a műhelymunka viszont alkalmas arra, hogy másfelé irányítsa a fiatalok figyelmét a drogról és felfedje a művészetekben rejlő színes és érdekes világot, és ezzel veszélytelen és személyiségépítő módját tanítsa meg a lélek kalandozásainak. Vagy a pszichoszomatikus betegségek megelőzésében, amiről a későbbiekben még szó lesz. Akkor lássuk a idézeteket: |
||
|
„A mai, "praktikus" ember sikerhez
vezető útja - mondják - a "helyes" gondolkodás, a racionalitás. De nem
lehet elfelejtkezni érzelmi részünkről sem, amelynek legalább olyan
lényeges szerepe van személyiségünk alakulásában, mint a kognitív
szintnek. Azonban az ún. affektív szinten megjelenő "komponenseinkről" már
sokkal nehezebb beszélni, sőt sokszor képtelenség is. A művészetterápiák
segítségével megismerhetjük e jelenségeket anélkül is, hogy
racionalizálnánk őket - megpróbálnánk szavakba foglalni azt amiről nem is
tudjuk igazán, hogy micsoda - , hiszen a zene, vagy a mozgás segítségével
meg is élhetjük a ki nem mondható dolgokat. Kiken segíthet ez a módszer? FELLEGI Borbála: Zeneterápia és
mentálhigiéné |
||
|
"A csoportban folytatott terápia egyik fontos célja az önértékelés fokozása. A csoportvezetők dicsérő-elfogadó magatartása és a csoporttagok egymást segítő, támogató, az otthonosság légkörét idéző viselkedése ezt nagymértékben előmozdíthatja. Mindenkinek van egy bizonyos alapkaraktere, amit senki sem választhat meg. Azt sem választja, hogy zárkózott, szófukar, magának való, vagy éppen kifelé élő, mindenkivel könnyen barátkozó legyen. Ezek a vonások inkább "választják őt", pontosabban meghatározzák a kifejezésmódját, a kapcsolatteremtését másokkal, és azt is, vajon szavakkal, vagy inkább valamilyen nonverbális módon tudja magát jobban kifejezni. A kapcsolatteremtés szándéka a legtöbb pszichotikus betegnél is felismerhető. A szándék mellé azonban megfelelő energiaszintű késztetés, indíték és valamilyen irányú készség is kell ahhoz, hogy a beteg saját alkotásaiban önmagát kifejezze. A művészetterápia során készült munkákat alapvetően eszköznek tekintjük. Eszköz a betegnek, mert kapcsolatteremtő elemként funkcionál, hiszen közösséget tud kialakítani annak minden előnyös hatásával együtt, ugyanakkor "lereagáló", "kibeszélő" szerepet is játszhat. Az alkotásokról "Létrehozni valamilyen eszközt, díszítő vagy használati tárgyat: Alkotás. Ez már önmagában legalább két humán mozzanatot is magában hordoz: - a tárgyra való irányulást, és - a kommunikációt. Az irányulás figyelmet, célképzetet, rövidebb-hosszabb időre tervezett és átgondolt cselekvést jelent, ha az alkotás, mint folyamat elindul. A folyamatban pedig már újabb lehetőségek vannak, olyanok, mint a tevékenység gondolati és szenzoros kontrollja, a visszajelzések lehetőségei, a forma és a színvilág keresése, az alkotásban lévő kommunikációs lehetőségek felhasználása stb." [38]. Az alkotások kivételesen célként is szerepelhetnek, amennyiben olyan művész-betegről van szó, akinek további életvitelét vagy rehabilitációját műveinek zsűriztetésével és kiállítások rendezésével tudjuk előmozdítani. Az alkotások szemlélete, befogadása vagy elutasítása már röviddel megszületésük után, a betegek között is beszédtéma, de még lényegesebb a kiállításokon a nagyközönség elé tárt művek sorsa. Ezért az alkotások befogadásáról - ha csupán általánosságban is - kell néhány szót ejtenünk. A műalkotás értékelése rendszerint nem könnyű feladat, a patológiás műveké még nehezebb. Tudniillik az értékelő tudja a beteg diagnózisát, ismeri betegségtörténetét, és egyéni képzettségének megfelelően látja el jelentéstartalommal a kép címeit, vonalait és szimbólumait. Nehezíti a dolgot az is, hogy például egy képben több jelentésréteg lehet, ez az első pillanatban nem nyilvánvaló. E rétegeket csakis ismételt vizsgálódással lehet a képből kibontani, meglehet, ez a módszer valamennyi műelemzésre jellemző lehet. A művészetszociológia egyik hiányosságaként említik, hogy a műalkotás értékelésénél a tárgyat elemeire bontja, figyelmen kívül hagyva annak komplexitását, a tartalom és a forma bensőséges kapcsolódását, a motívumok összjátékát, a műalkotás ki nem mondható zenéjét, más szóval azt veszíti szem elől, aminek a magyarázatára törekszik. Ezt a fogyatékosságot - kényszerűségből - mi sem tudjuk teljesen kiküszöbölni, legfeljebb javíthatunk rajta azzal, hogy az általunk értékelt műről lehetőség szerint a beteget is beszéltetjük. Az alkotást szemlélő pszichiáter és az alkotását nyújtó személy azonban egy ponton mégis találkozik. Mindkettőjük számára a mű értékelése bizonyos mértékig rekonstrukció, bármilyen furcsának tűnik, az alkotó beteg számára is az. Az egyik betegünk ékes tömörséggel annyit mondott: "Az alkotás folyamatát nem lehet tetten érni." Mások így nyilatkoztak: "Beszélni lehet róla, de ez nem sok, vagy éppen az a minden." "Ha el tudtam volna mondani, nem kellett volna megcsinálni." "Furcsa, hogy így beszélek róla, majdnem nevetséges, és minél többet beszélek róla, valahogy mintha egyre inkább másról lenne szó, mint amit csináltam." Úgy tűnik, mintha az alkotás befejeztével a mű elválna az alkotójától, még akkor is, ha a műben esetleg a beteg egyéni problémáinak kivetítését fedezzük fel. Hauser A. szerint az esztétikai értéknek nincs pszichológiai megfelelője, ugyanaz a lelkiállapot minőségileg a legkülönbözőbb művek alapja lehet. A pszichológiai adottságok és körülmények csupán alkalmat és ürügyet szolgáltatnak a mű megszületéséhez, de nem tartalmazzák az anyagot, amiből készül. Néha úgy látjuk, és legtöbbször a beteg is azt állítja, hogy hirtelen, "itt és most" előtörő élmények, indulatok hatására született az alkotás. Gondos vizsgálódással néha rálelhetünk valamilyen félretett, elfelejtett vagy éppen elfojtott fantáziaképek, vágyak megelőzően tudatos szövevényére, de legtöbbször ez nem sikerül. Más szerzőkkel egyetértésben feltételezhetjük, hogy az alkotásokban nem tudatos konfliktusok, feszültségek keresnek valamilyen megoldást. Vannak olyan konfliktusok, amelyek sem a testi szükségletek kielégítésével, sem a konfliktushelyzetek feloldásával nem törnek közvetlen kifejezésre, de felfedezhetők, jelen vannak. Feltehetően ezek a feszültségek azok, amelyek a művészi alkotásokba való átmentéssel a leginkább levezethetők. Itt tegyünk egy kis kitérőt, hiszen eddig is használtunk néhány, a pszichoanalízisből átvett kifejezést, ráadásul a műalkotások magyarázatánál az analitikus szempontok némely esetben annyira kézenfekvőnek látszanak, hogy ezeket semmiképpen sem nélkülözhetjük. Freud: Bevezetés a pszichoanalízisbe című munkájában a művészetről szólva kifejti, hogy a művész nem tud belenyugodni a készen talált valóságba, egy képzelt világ felé fordul, ahol a vágyai közvetlen kielégülése helyett közvetlen kárpótlást kap. Irreális igényeit a Freud által szublimálási képességnek nevezett mechanizmus útján próbálja - bár szellemi síkon - realitássá változtatni. Vágyai ilyen módon teljesülnek ugyan, de képzelt világba jut, ahol éppen úgy elszigetelődik a valóságtól, mint a különféle lelki betegségben szenvedők. A művész, ellentétben a lelki betegekkel, megtalálja a visszautat a valóságba. A művész - mondja Freud - beteljesít egy világot, de ez már nem csak az ő világa, mert megosztja másokkal is, akik szintén kielégüléshez jutnak ezáltal. Ez számukra ugyan csak pótlék jellegű, de a művész művének sikere révén vágyainak valódi beteljesülését élvezi. A művész vigaszt talál magányosságára, ha vigaszt nyújthat másoknak. Fontos számunkra a művészet által nyert kielégülés pótlék jellegéről szóló tanítás, továbbá az a nézet, hogy a forma szépsége csupán csábító jutalom, amely csak az utat készíti elő a művészet tulajdonképpeni céljaihoz, a lélek feszültségeinek feloldódásához. A művészet e végső, rejtett határa - mondja Freud - jelentőségében messze felülmúlja az egy hatás lehetőségeit. A szublimálás értelme - írja - lényegében abban áll, hogy az ösztönt megtisztítja botrányos tulajdonságaitól, meghagyja viszont gyönyörszerző és gyönyörkielégítő képességét. Ha nem is fogadjuk el teljesen azt a nézetet, hogy lelki energiák áthelyeződése egyik területről a másikra művészi alkotások forrása lehet, az igen valószínű, hogy a szublimálás az alkotási folyamatban fontos szerepet tölt be. Freud nagy jelentőséget tulajdonít a szimbólumképzésnek. Szerinte az álomtevékenység pszichológiai eszközeinek nagy része a művészet szimbolikus formáinak megjelenítésében is szerepet játszik. Tapasztalataink szerint a hasadásos elmezavarban szenvedő betegek alkotásaiban valóban gyakran felismerhető szimbolikus értelem, bár ez a kifejezésmód nem törvényszerű. A beteg a szimbólumképzésével valamit közölni akar, a legtöbbször olyasmit, amelynek értelmezésével maga sincs tisztában, de nem rejtvényt akar feladni. Önmagát akarja adni. Ezért a mű akkor is sokat mondhat, szerzőjéről akkor is árulkodhat, ha a betegség történetéről nincsenek pontos ismereteink. Kérdés, hogy a betegek alkotásaiban felszínre került különös megfogalmazási módok, szimbólumok mennyire tekinthetők inkább tudatalatti, mint tudatos eredetűnek? A válasz ma is vita tárgya, amelynek lezárására itt és most nem vállalkozhatunk. Feltehető, mondják egyes szerzők, hogy a művészi alkotás folyamatában is olyasfajta mechanizmussal van dolgunk, amely hasonlít a pszichoanalízis alatt álló egyének szabad asszociációihoz. Ha egyes motívumok rendje különböző összefüggésben ismételten előfordul, és bizonyos kényszerjelleget mutat, akkor mondhatjuk szándékukat tudatos szándék helyett inkább tudatalatti (ösztön) eredetűnek. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a művészi alkotás nem a betegség terméke. A betegség legfeljebb színező elemként hat, sajátos, esetleg bizarr célokra irányulhat, de nem a beteg alkotó erejének rugója. "A mű az alkotót, az alkotó személyiségének egy részét foglalja magába, de magába foglalja a világnak egy bizonyos részét is. Azt a részét, amely a személyiséget, a személyiség erejét, élményeit és hangulatait megérintette, vagy azt a részt, amelyet intellektusából kifejezni akar." [38]. A műalkotás, megőrizvén önálló értékét, a tünet szerepét is játszhatja. Minden attól függ, a betegség mennyire uralja a beteg személyiségét, tünetképző mechanizmusai mennyire uralják magatartását, és mindez hogyan tevődik át a világhoz való kapcsolódási rendszerébe. A téveszmerendszer hálójában vergődő beteg esetenként hamarabb lemond a társadalommal való kapcsolatáról - különösen, ha az a téves eszméit vette célba -, mint a téves eszméiről. A műalkotás élete tehát a befogadásával, értékelésével kezdődik. Az igaz, hogy az egyén értékel, de az egyén a társadalomban él, és annak hatása alól nem vonhatja ki magát. A pszichiátert jelen esetben az érdekli, hogy a beteg a számára fontos értéket hogyan éli meg. A művészet, a műalkotások értékeinek hatása számunkra kettős jelentőségű. Lényeges a folyamatos hatás, amelyet a mű a betegre és más, kívülálló személyiségre gyakorol. Nem kevésbé fontos a művek bemutatásakor, a kiállításokon nyert visszajelentő hatás, amely megerősíti az előzőt.” Dr. Adojáni Ferenc Lélekvonat |
||
|
"Debrunner (1950) egy C. G. Junggal közösen elvégzett vizsgálatban szabadrajzokban kereste a mandala megjelenését. A szerző a mandalarajzokban a centralizálás motívumát értelmezi, a szimbólumot tudattalan kreatív erők kifejeződésének értelmezve. A jungi szimbolikából merítve, kifejezetten a kört használja projektív tesztként (Kreis-Test) Rawak (1968), aki egy előre elkészített körbe rajzoltat szabadon a vizsgált személlyel. Igen érdekes megfigyelés, hogy a körforma hatással van a belerajzolt tartalom formai megjelenésére is (pl. kevesebb szögletes vonal jelenik meg, mint a négyzeten belüli részletekben: Slegelis, 1987). Művészeti terápiás kontextusban tanulmányozta Ireland (1980) a kör alakú képi elemeket, elsősorban a mandalaszimbolikát elemezve. Leírja a mandalakészítés univerzalitását, téri-idői orientáló szerepét, melyben a polaritások kiegyenlítődnek és integratív egészbe transzformálódnak. A mandala ebben az értelemben gyógyító szereppel rendelkezik, a mandalakészítés pedig öngyógyítást jelent; az én számára a rendet, a rendteremtést segíti elő, stabilitást nyújt az érzések belső zűrzavarával szemben. A jungi elméletben a mandala az individuációs folyamat szimbóluma. A mandala tükrözheti a személy aktuális pszichológiai állapotát is, formája a betöltött pszichés funkció függvényében változhat. A kerület általában a személyes énhatárokat, a belső tartalom a személy gondolatait és érzéseit reprezentálja. Ireland esettanulmányokkal is illusztrálja a mandala intrapszichés folyamatokat tükröző funkcióját. " Dr. Vass Zoltán |
||
|
Emberek ha megfestették a mandalájukat, utána nagyon sokat tudnak beszélni róla, nagyon sok mindent elmondanak ezzel önmagukról (analógiás gondolkodás), míg közvetlenül nem tárulkoznának ki. Elmondják azokat a problémájukat is, amit éveken keresztül hurcoltak már, s megnyugodnak, pillantok alatt felismerik problémájuk lényegét, amit éveken keresztül nem láttak soha ilyen tisztán, s ezzel elindulnak az érdemi megoldás felé. Nagyon sok olyan ember van, aki többnek érzi magát annál, mint amit a külvilág visszajelez számára, s nagyon szeretné megmutatni másoknak, hogy mennyi minden van még benne, hogy mennyivel gazdagabb ő, mint amit gondolnak róla. Itt megteheti, biztonságos környezetben sok mindent megmutathat önmagából. S nemcsak megmutathat hanem kísérletezhet is önmagával, kipróbálhat különböző szerepeket, tulajdonságokat, formákat és színeket. Még két esetet elmesélnék, aztán befejezem hosszúra nyúlt gondolatébresztő írásomat. Eljött hozzám egy gimnazista fiú, s a többiekkel együtt elkezdette a saját mandaláját kifesteni. De nem tartott sokáig a kitartása, egy vékony körcikk kifestése után el kezdett mozgolódni láthatólag nem érezte jól magát. Kérdésemre, hogy miben segíthetek, elmondta, hogy nem tudja, nincs kedve befejezni a mandaláját, további érdeklődés után megkérdezte, hogy muszáj a mintát kifestenie, természetesen nem, feleltem (de ezt mindig elmondom az elején, hogy nem kell ragaszkodni a mintához, nyugodtan átfesthetik azt). Ezután kifestette az egészet feketére (mindenki elszörnyülködése mellett) és egy fantasztikus dinamikus, plasztikus képet varázsolt a körbe. Utána megbeszéltük, hogy ő az a típus, akivel a mai poroszos iskola nem tud mit kezdeni, csak fekete báránynak megbélyegezni a folyamatos rend felborítása, az örökös lázadásai miatt. Pedig ő az a típus, aki saját maga szeretné felfedezni a világot, a saját eszközeivel, a sajátságos látásmódjával, kreatív és intuitív alkotásokon, cselekedeteken keresztül. S milyen boldogan távozott azzal a tudattal, hogy mássága normális, és ő is, mint a többiek értékes tagja a közösségnek. A többiek is más szemmel néztek rá a beszélgetés után. Egy középkorú férfi elkezdte kiválasztott mandalájának festését majd egy idő után nyugtalanul abbahagyta, azzal, hogy nincs kedve tovább folytatni, nem találja a színeket, hogy ő beteg és fáj a feje. A további beszélgetésből kiderült, hogy napok óta fáj a torka, hőemelkedése van, de nem tud otthon maradni, dolgoznia kell. S azt is elmondta, hogy eddig is csak az arany színnel szeretett volna dolgozni, mert az jól esett neki. Erre, tanácsomra újból elkezdte elölről a festést egy új lapon s végig arannyal dolgozott. Az aranynak (és arany színnek) gyulladás csökkentő hatása van, és teljesen át tudja hangolni a fáradt, agyonhajszolt embert. Egy kis gyógytea segítségével a 2 órás festés végére teljesen jól érezte magát, átfordult a betegsége a gyógyulás felé. Feltöltődve energiával, jó kedvűen ment haza. Remélem sikerült az örök kíváncsiságot felébreszteni benned a lélek határtalan világának izgalmas felfedezéséhez. |
||
