Mandala elemzése

 

Tudni kell, hogy az ember nem tud olyan tudatosan festeni (vagy rajzolni - rajztesztek), hogy nem legyen benne önmaga, az akkori állapota. Egyet megtehet, hogy nem veszi komolyan és odalök valamit, abból csak tényleg az derül ki, hogy nem akar foglalkozni önmagával. Már a festésnél megjelennek az ellenállás jelei, a következő felkiáltásokban, nem kell várni az elemzésig.

- Nem ezt a színt akartam! Nem tudom kikeverni azt a színt, amit akarok!

- Nem bírok megmaradni a vonalon belül, állandóan túlfut a festék a vonalon.

- Túl sok ez nekem! Elfáradtam! Nem fejezem be! Kidobom! Mit keresek én itt?!

- Nem tetszik nekem az egész! Csúnya lett! A tiéd sokkal szebb!

Ezek az egó által felépített építmény recsegései, ahogyan az ágy is recseg mikor nyújtózkodunk benne.

A saját mandalánkat mindig nehezebb elemezni, mint másokét, mert másoknál nincs veszteni valónk, nem kell változnunk, döntenünk, szembenéznünk gyengéinkkel, elfogadhatatlan tulajdonságainkkal, reális képességeinkkel. Ilyenkor az segít, hogy megpróbáljuk úgy nézni a mandalát, mintha más festette volna, s magunkat is egy kicsit kívülről nézni, kívülről megszólítani, kérdezni.

A minta Halzer Györgyi: A szabadság dimenziói c. könyvéből.

Ha erre a mandalára ránézünk rögtön a tűz, a lángolás jut az eszünkbe (hiszen a piros alakzatok vannak a  legközelebb hozzánk, a személyiségünk felszínéhez). A tűz az ember legjobb barátja, de az egyik legnagyobb ellensége is. A tűz elégeti, elpusztítja, megolvasztja a fizikai tárgyakat, és a lelki merev struktúrákat is. Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, általában le kell bontani, el kell pusztítani a régit, hogy egy újat tudjunk a helyére felépíteni. A pusztító tűz a rombolás, a rosszindulat tüze, vagy fanatikus cselekvés is lehet, ami ebben az esetben kizárható, hiszen ez a típusú tűz kaotikus formában szokott megjelenni és nem ilyen gyönyörű szakrális mintában. Ezenkívül a tűz a mandalában jelenthet még felfokozott életvitelt, érzelmeket, lángoló szerelmet is.

Ez a tűz többszörösen is kontrollált, talán túlságosan is ellenőrzött és visszafogott, talán szabadabban kellene hagyni, hogy hatékonyabban, a saját törvényei szerint végezze a dolgát. A tűz arannyal van körbevéve többszörösen is, ami azt jelenti, hogy csak bizonyos helyeken és helyzetekben tudja kifejteni hatását, ott, ahol a gazdája, az irányítója akarja. A tűzben lévő fehér foltok a fényt jelentik, azt jelenti, hogy a tűznek nem csak a pusztító hatására van szükség, hanem a fényére is, arra, hogy megvilágítsa a sötét, ismeretlen helyeket. Azt jelentheti, hogy keresel valamit, kutatsz valami után, szeretnél valamit megérteni, hogy hatalmad alá vonhasd, hogy fel tudd használni céljaid elérésében. De jelentheti azt is, hogy nagyon magas a láng hőmérséklete, ha a fehér szín megjelenik benne.

Erős feszültség is árad ebből a mandalából, a kék és a piros színek ellentétes színek (hideg és forró) egymásnak feszülnek akaratlanul is. A minták ellentétes, egymás felé forduló alakjai, szembenállást jelentenek. A csepp alakú burkok egymásba nyomódnak, mindegyik próbál a nyomás alól kibújni, de sikertelenül. Egy egyensúly jön létre, egy állófront. Ez is egy erős belső kontrollra utal és bátorságra, nem véletlenül lettek ilyen jól becsomagolva, mert ha ezek egymásnak esnek, egy roncs lenne az emberből, a személyiségből.

Ha a tűz elem a személyiségben túl nőne egy bizonyos, nem kívánt határon túlra akkor a belső jéghideg (fehér foltok a kékek között a jeget szimbolizálhatja) tóból kiömlő vízzel lehetne még a tűzet korlátozni, visszaszorítani eredeti helyére. A víz is biztonságos, ellenőrzött kis ezüst medencékben tárolódik.

Elégedetlenséget támasztja alá a fehér pontokkal való díszítés is, amivel esztétikusabbá, mások számára elfogadhatóbbá, szebbé tegye az alkotást.

A belső mag, a belső napunk, az életerő, az élet igenlése, az élni akarás a kereszteken keresztül, egy bizonyos keresztény értékeken, nevelésen, világnézeten keresztül jelenik, és valósul meg a személyiségben.

A kék és a piros (amik nem tiszta színek, más színekkel keveredtek, gazdag érzelemvilágra utal) ilyen különválasztása, ilyen erős kontrolálása arra utalhat, hogy spirituális tanulmányai, tapasztalatai a személyiségében, s az alkalmazkodás stratégiájában is megjelentek a rombolás és építés ellentétpárok tudatos használata. S ezt az örökön létező, dinamikus harcot, feszültséget egy csodálatosan szép, lágy, és ölelő formában szelídítette meg. A templomokban nem véletlenül használták ezt a mintát a rózsaablakokon. A betérő ember mintha kedves édesanyja biztonságos ölében érezné magát, és teste, lelke szép lassan megnyugodott miközben rajta felejtette szemét az ablakon.

Amit még meg lehet figyelni, hogy a kék ölelő karok zártak, bezárják a vizet, későbbre tartogatják, míg a tüzet ölelő karok résnyire ki vannak nyitva, használatban vannak, mintha a külvilág táplálná tűzzel. Sajnos ez a tűz önmaga ellenfordult, mint ahogy tapasztaljuk, hogy a az emberiség is önmaga ellen fordult. Nehéz ma embernek megmaradni.

A leírás Halzer Györgyi: A szabadság dimenziói c. könyvéből. (Hogy teljes legyen az elemzés.)

Sokat lehet ebből a mandalából tanulni. Az egyik, hogy átélheti az ember a női princípium csodálatos lágy, ölelő, megtartó, megnyugtató, tápláló, gyógyító, szerető, biztonságot adó karjait. A másik, hogy megtapasztalhatja, hogy az emberben két hatalmas erő működik a jó és a démoni erők, az egyik folyton építene, megtartana, míg a másik rombolna. Egy egészséges személyiségben kontrollálva, és egyensúlyban vannak ezek az erők.

De milyen érdekes, hogy aki festette nem látta az eredeti rózsaablakot és templomot, és mégis a templomban uralkodó színekkel (piros (vörös), kék, arany és ezüst) festette meg mandaláját. Ilyen erős hatással van az emberre a minta, ha magára húzza (mandalában festi meg).

Az eredeti rózsaablak a Sainte-Chapelle templomban
http://www.monum.fr/m_stchapelle/

Sainte-Chapelle templom hajó és alsó része, ahol a piros, kék és arany színek dominálnak.
http://architecture.relig.free.fr/images/sainte_chapelle/

A festés utáni feszültséget áthangoltuk azzal, hogy a külső sávban lévő tűz irányát a külvilág felé fordítottuk, egy nagy sóhaj volt a válasz. Mindenki ismeri azt, mikor két ló ellentétes irányba húzza a szekeret, a szekér nem mozdul, de ha két lovat egymás mellé fogjuk be, és mindkettő ugyanabba az irányba húz, a szekér repülni fog.

Ezt már ki lehet tenni a falra, jótékony hatással lesz az emberre, míg az eredetit meg lehet tartani meditálásra.
A mintát itt találod.

Alábbiakban bemutatok 3 mandalát ahol a fenti esethez hasonló állófront alakult ki a szembenállás miatt. Még egyszer, nem előnyös környezetünket ilyen típusú mandalákkal díszítenünk.

Elnézést, de a mandalák helye és készítője nem ismert!

    Vissza  Főoldal