A 2005. decemberi hónap mandalájához valamilyen dinamikus, vad, izgalmas téma, és minta illene. Így esett a választásom a világegyetem témájára. A „jó” mandala a teljes világot képes leképezni a papír két dimenziójába.

G. Tucci The Practice and Theory of Mandala c. művében tömören összefoglalja a mandala lényegét: "A mandala a világegyetem képe, az egész univerzum a kiáradás és visszaolvadás folyamatában megjelenítve, tehát lényegében ábrázolva. Ugyanakkor a mandala nem csupán egy kozmogramm, hanem a pszihokozmogrammhoz hasonlóan vázlatot alkot az Abszolút Tudatosságban és Fényességben végbemenő folyamatról: az Egy részekre történő felbomlásáról és számos Egy-gyé való újraszületéséről. A mandala célja tehát ismét megtalálni egy elhajlíthatatlan tudatosság egységét, és helyreállítani az emberben a dolgok ideális rendjét."

Ne becsüljük le a tudatalatti erejét, tapasztalatát, és tudását. Én hiszem, hogy képes az ember a lelkével a végtelent megérinteni, mint ahogy eddig is képes volt arra, hogy egyre többet megismerjen önmagával, és az őt körülvevő világgal kapcsolatban a művészetek, a tudomány, a vallás, stb. segítségével. Csak rajtunk múlik, hogy vállaljuk-e a végtelent, vagy sem.

„A művészet...képes arra, hogy világképet hozzon létre, noha nem rendelkezik átfogó ismeretekkel a tudomány minden területén." Gyarmathy Tihamér

A mandala azt mutatja meg számunkra, hogy minden a középpontból születik, és folyamatos táguló mozgással távolodik a középpontjától, és benépesíti a teret de mindig egy körön belül marad, mindig kapcsolatban, és egységben a középpontjával. Ezt támasztják alá a világegyetemünkkel kapcsolatban is a tudományos megfigyelések.

„A megfigyelések megerősítik azokat a korábbi felfedezéseket, melyek szerint a tágulás a múltban lassabb, míg jelenleg egyre gyorsuló ütemben megy végbe, amit látszólag az energia egy ismeretlen formája vezérel.
Magát a tágulást 1924-ben Edwin Hubble amerikai csillagász észlelte először. A csillagászok úgy vélték az anyag gravitációs vonzása miatt a tágulás lassul, éppen ezért okozott nem kis meglepetést, amikor ennek pontosan az ellenkezője derült ki. Az elméletgyártók megpróbálták különböző kozmológiai modellekkel megmagyarázni a jelenséget. Ekkor került elő a sötét energia-elv is, ami egyfajta taszító erő lenne a gravitációs vonzás ellentételezésére. Mibenlétéről senki nem tud semmit, viselkedését azonban megpróbálhatjuk megismerni.”

A cikket itt olvashatjátok el: http://www.sg.hu/cikkek/41022

Nagyon sok mindent nem tudunk még a világunkról, amelyben élünk. Vad, izgalmas, kiismerhetetlen, pörgő, örökös mozgásban lévő ez a világ. Emberi léptékkel, ésszel felfoghatatlan. Gigászi erők ütköznek, halnak, és születnek benne folyamatosan. Amikor felnézünk a csillagos égboltra megijedünk, hogy milyen kicsik vagyunk valójában, de belül halványan érezzük, hogy elég elszántak, és őrültek vagyunk ahhoz, hogy nekifeszüljünk a végtelennek.

A fenti minta negatív irányban pörgő spirálisokból épül fel. A negatív irány a kitágulást, a kifelé mozgást jelenti. A galaxisok spiráljai valójában jobbra forognak, és a középpontjuk felé tart az anyag, ezekkel a negatív spirálisokkal a „sötét energiát” szimbolizálom. A középpontban megszületett világ (spirál), ahogy távolodik a középponttól, újabb spirálokra szakad szét (itt 3-ra, mert a páratlan 3-as a kiegyensúlyozatlansága révén mozgást hoz létre, és a szentháromság által szimbolizálja a világ alapvető törvényeit), és az egész egy ugyanolyan spirálba simul bele, létrehozva a mandalát, az egységet.

Kiss Gábor