2004 - szeptember 

Indián gyógyító mandala

 
 

    Mit jelenthet ma a nyugati ember számára az indián kultúra, az indián filmek és regények nosztalgiáján kívül? Biztosíthatom, hogy nagyon sokat!
A fent látható mandala mintát a Navahó indiánok használták gyógyító szertartásaik keretében.
Mi történik egy ilyen szertartáson?
Hogyan, s mitől gyógyulnak meg a betegek?

Kezdjük először a szertartással.
A sámán (
a közösség szent embere) előkészítette a sátrat a szertartásra. Tüzet rakott a sátor közepén, megtisztította a sátor belsejét, majd elkészítette a homokmandalát (belülről kifelé felépítve, mint a buddhista szerzetesek), és megidézte a törzs segítő szellemeit a szertartáshoz.

A homokmandala készítésekor szabad kézzel szórták a színes homokot, minden segédeszköz nélkül. Így nem olyan tökéletesek ezek a mandalák, mint a klasszikus buddhista homokmandalák, de így gyorsabb volt az elkészítése, és a célnak tökéletesen megfeleltek.

Nem használtak sok színt, általában 10 alatt volt a felhasznált színek száma. Egyszerű mintákat használtak, és akkorára készítették el a mandalát, hogy egy ember kényelmesen beleülhessen.

Mikor a sámán végzett az előkészületekkel, behívta a beteget és a homokmandala közepébe ültetve, elkezdte a szertartást énekléssel, és csörgővel vagy dobbal kísérve.

Minden mandala, és ének mögött van egy mítosz, egy történet, amelyet mindig a betegséghez választottak meg. A történetben mindig van egy hős, aki sikeresen megoldotta a betegséggel kapcsolatos problémáit és sikeresen felgyógyult a betegségből. A betegnek azonosulnia kell a hőssel, a történettel, ebben segíti az ének és a mandala, amelyek szimbolikusan jelenítik meg a történetet. A mítoszt nem mondják el, feltételezik, hogy a beteg ismeri már ezt, hiszen a törzs mindennapos életében folyamatosan megjelennek ezek a mítoszok, és teljesen áthatják az életüket. Így a nevelés is egyszerűbb volt. Ha egy gyerek megkérdezte, hogy miért nem tehet meg valamit, akkor az volt a válasz, hogy ez, meg ez a hős sem tette meg, mert ez a tett nem vezetett előre, s nem szolgálta a törzs életben maradását. Ezeknek a mítoszoknak, történeteknek nagyon erős kapcsolat megtartó erejük van. A beteget így magával ragadja, és mélyen megérinti a szertartás. Azonosul a történettel, a sámánnal, a mandalában megtestesülő erővel, a hőssel, és az azonosulás révén belsőleg végig éli a gyógyulás folyamatát. Minden a helyére kerül, egyensúlyba kerül a betegben. Ezt végtelen nyugalomban, csendben, erőben és bizonyosságban éli meg, tudja, hogy hol van a helye, s tudja, hogy mit kell tennie. Mikor a szertartás véget ér, a test még beteg (műszerekkel még kimutatható), de a beteg lelke már meggyógyult, erős, egészséges, tettre kész, és szép lassan meggyógyítja a testet is, helyreállítja a fizikai testben is az egyensúlyt, az egészséget, amit még gyógynövényteákkal is támogatnak.

Az indiánok mitológiája, mítoszai, és történetei tették a kapcsolatukat élővé és olyan szorossá a természettel.

A mandalaminta nagyon egyszerűen, letisztulva, szimbolikusan emlékeztet a gyógyulásra. A középpont egy rombusz (
négy oldala egyenlő) a világunk kicsinyített mása, ahol megjelenik a négy irány. Ezen kívül, van még egy nagyon fontos tulajdonsága, az, hogy a függőleges irányt hangsúlyozza ki azáltal, hogy a függőleges átlója sokkal hosszabb, mint a vízszintes átlója. Vagyis a spirituális élet sokkal fontosabb az ember életében, mint a fizikai világban elért eredményei. Ezt jelképezi a benne található kereszt is.

A rombusz mögül a Nap süt ki, amelyről tudjuk, hogy minden élet a naptól függ a Földön. Ezért is a Napisten foglalja el általában az indiánok vallásaiban a főhelyet, a középpontot. A napsugarak így alakítják át a négyzetet teljessé, vagyis körré. A Nap sugarainak színe, szintén a legfontosabb négy irányt jelképezik, a négy évszakot, a négy ember típust a Földön. A sárga a Nap, amely körül keringünk, ő adja az életet, ő a mi apánk. A fehér a tisztaságot, ártatlanságot szimbolizálja. A hó a Földanyát betakarja, hogy megpihenhessen. A vörös a vért jelképezi, a lemenő napot, ami megnyugvással tölti el spirituális lényünket. A fekete a gyász színe, lelkünk és szellemünk megpihen az éjszaka folyamán. Mindezek az életünk erőire, szabályaira, törvényeire hívják fel a figyelmünket, hogy ezeket nem tudjuk megkerülni, ezeket a törvényeket érdemes elfogadni, és figyelembe venni életünk során, és ne akarjuk megváltoztatni mindenáron a környezetünket.

A csillagok, mint archetípusok szimbolizálják a hősöket (a négy minőségben, dualitásban megjelenítve -két ellentétes színnel megrajzolva-, jelképezve ez által, hogy ők is emberek), a gyógyuláshoz szükséges tulajdonságaikat, az élethelyzethez való hozzáállásukat, mint fényforrást, amelyek megvilágítják, s mint égi csillagok, amelyek megmutatják a helyes utat.
A belőlük kiáramló energia az aktivitást jelképezi. Mindegyik csak a saját minőségét tudja átadni, minden hősnek meg volt az erőssége, míg a középpontban egyszerre van jelen még a négy szín. Minden a középpontból ered, onnan árad ki.

A villám az égből érkezik, az istenek ajándékának (gondoljunk a tűzre) számított. Még a mi nyelvünkben is használjuk  „a felismerés villámként hasított belém” kifejezést. A gyógyulás is ilyen belső villám (szikra) hatására indul be, mikor a beteg megérti betegségének az okát. A villám összefüggésben van a szivárványokkal (amelyek szegélyezik körben a mandalát, kialakítva a teljes kört), hiszen a vihar után látunk szivárványt. Túl éltük a vihart (a betegséget), és a megjelenő szivárvány kapuja mosolyogva emlékezteti ijedt énünket egy másik létező világra, a támogató tudatalattink világára, amelyet a beteg, a gyógyulást követő megkönnyebbülésben érzékelhet, hogy nincs egyedül, hogy vigyáznak rá, hogy a betegség érte s nem ellene volt.

S legvégül a gömbök mi vagyunk emberek (személyiségek), akik mint bolygók keringünk a belső napunk körül, és akibe belevág az „Isten villáma” ha szükséges (ha a kapcsolat megszűnik). A gömb az ember teljességét, egységét, tökéletességét szimbolizálja. Itt négy részre osztva (fent és lent – ég és föld, bal és jobb – múlt és jövő) jelképezi földi állapotunkat, megosztottságunkat, de a metszéspontban létrehozva egy középpontot, a szívet. Sokat hallottuk már, hogy az indiánok a szívükkel "gondolkoznak", a fejük helyett.

Egyszerűen csodálatos ez a mandala! Egyszerű, tiszta formáival, színeivel, impulzív, kiáramló energiáival nagyon erős hatással van az emberre.
Az indián gyógyító mandala összegezve nem más, mint egy eszköz, egy segítség, egy kapu amely a megváltozott tudatállapot segítségével, tudatalattink támogató erőit mozgósítva helyreállítja a megcsorbult egységet, és a felborult egyensúlyt bennünk a gyors, és eredményes gyógyuláshoz.

Részletesebben itt olvashattok az indián gyógyító mandaláról.
 

Kiss Gábor 

 

 
 

A minta letöltése>>>

 
 

Vissza  a hónap mintái főoldalra>>>

 
   
  <<<
 

                                              

 
 

 © 2004 mandala.lap.hu - Web by Flornatura