<<<

2006 - november 

>>>

Hullámzó mélység


Mindenek előtt mindenkitől, akik küldtek be nekünk mandalákat, szeretnék elnézést kérni, hogy még nem készültek el az elemzések, de annyi összejött most, és időm, pedig nagyon kevés nekem is, mint mindnyájunknak. De ígérem mindenki sorra fog kerülni, és köszönöm a bizalmatokat, és a mandaláitokat!

A fenti mandala készítője Szilvi, aki 30 éves, egy gyermekes édesanya.

Már többször is írtam, hogy nagyon szeretem az egyszerű mandalákat. Az ilyen mandalák mögött rendszerint egyszerű emberek állnak, akik nem szeretik elbonyolítani az életüket, lényegretörőek, szuggesszív egyéniségűek, és nagyon jó érzékkel tudják kiemelni az önmaguk számára fontos dolgokat az életükben.
Nézzük a mandalát konkrétan. Az egész mandala egyszerű, gyönyörű, élénk, tiszta színek, egyszerű formák jellemzik, és könnyen áttekinthető. Mindez azt jelenti, hogy Szilvi egyszerű ember, becsületes, nyílt, őszinte, könnyen megismerhető.
A mandalát belülről két szín uralja, a piros és a fehér, amelyek nagy erővel a középpontból áradnak kifelé hullámos vonalakkal határolódva. A két szín egyensúlyban van egymással, egymásba átnyúlva, kiegészítve egymást, olyan mint a Jin-Jang jelkép. A fehér a Jin-t, míg a piros a Jang-ot képviseli. Hatalmas erőket jelentenek ezek (világot mozgató ellentétpárok), amelyek minden akadály nélkül hömpölyöghetnek a céljuk felé, mint egy megduzzadt folyó, és apró csomagokat sodorva magával. Szilvinek nagyon erős a kapcsolata a tudattalanjával, szinte tárva nyitva vannak az átjárók a tudatos, és a tudattalan között. Mindez úgy jelentkezik a mindennapokban, hogy megérez, megálmodik eseményeket, megoldásokat előre, belelát az emberek lelkébe, rájuk néz és tudja, hogy igazat mondanak, vagy hazudnak, hogy valamit titkolnak, el vannak keseredve, vagy betegek stb.
Ennek az erőteljes kapcsolatnak vannak előnyős oldalai, de vannak hátrányos oldalai is, mikor a szabadon feláramló ellentétes érzelmek, érzések, sejtések, információk nem köthetők semmihez, és félelmet, szorongást, bizonytalanságot, kiszolgáltatottságot okozhatnak. S könnyen sodorhatják az embert akár súlyos depresszióba, vagy egyéb tudathasadásos állapotokba. Ilyenkor mondják azt, hogy észnél kell lenni! A tudatosba nyomuló romboló, ártó érzelmeket csak egy erős személyiség, egó tartóztathatja fel. A mandalában a megoldás jól látható, hogy Szilvi hogyan tudja egészségben megóvni magát. A belső részt egy erős lánc veszi körbe, s tartja kordában a belső erőket. A láncszemek színei az élet, az életszeretetének a színei, a zöld, és a kék. Ahogy az arányokat elnézem, Szilvinek törekednie kell arra, hogy még jobban megerősítse ezt a részét, hogy nagyobb biztonságban lehessen, hogy egy krízis, vagy egy nehéz élethelyzet alkalmával is bent tudja tartani a szellemeket a palackban. Ezt úgy teheti meg, hogy tanul, fejleszti önismeretét, elfogadja magát, erősíti az önbizalmát, kipróbálja önmagát több helyzetben, s gyakrabban lefoglalja magát kétkezi, fizikai munkával, vagy sporttal.

Összefoglalva Szilvi olyan ember, aki nagyon tud szeretni, lelkesedni, elköteleződni, örülni, nevetni, dolgozni, mindezeket nagyon mélyen átélve, őszintén, szívvel-lélekkel téve. De könnyen átbillenhet a mérleg tálcája, és mindezek ellentéte is előfordulhat. Ezért kell Szilvinek törekednie arra, hogy erősítse önmagát (nem csak a testet lehet erősíteni, és edzeni, hanem a személyiséget, és a lelket is), és folyamatosan emelje a tudatossági szintjét. Így lesz ez az erőteljes, közvetlen kapcsolat a tudattalanjával áldás az életében.
Ehhez kívánok ez úton is kitartást, és jó egészséget!

Kiss Gábor

     
 

Hónap mandalája  főoldal >>>

 

 
     
 
 © 2004-2006 mandala.lap.hu - Web by Flornatura