<<<

2006 - február  

>>>

Áldozat


A mandalát Kármen küldte be nekünk, a következő sorokkal. „23 éves építészmérnök hallgató vagyok a BME-n, de most a tánc felé tekintgetek egyre céltudatosabban, lehet, hogy iskolát váltok, beiratkozom egy táncfőiskolára.” Ezzel a pár sorral akarva, akaratlanul is megadta a mandala értelmét.

Egyre többen küldenek mandalát nekünk elemzésre, aminek nagyon örülünk, de időhiány miatt nem győzöm az elemzéseket, ezért a tanítványaim segítségét kértem. Kármen mandalájának elemzését Brányi Csilla végezte el.

„Ennek a nagyon szép és sokat mondó mandalának a belső része számomra egy azték piramist jelöl. Ahol is lépcsőkön lehet feljutni a tetejére, ahol a templom van. A mandalában ez a középpont. Itt található az Isten szeme, Hórusz szeme vagy harmadik szemként megnevezett szimbólum, ami a tiszta Igazság mindenféle fátyol nélkül való látását, ismeretét, illetve a Mindentudást jelenti. A piramisnak erre a magas helyére erőfeszítést igénylő, sok-sok lépcsőn keresztül lehet feljutni. Régen a papok sokszor megtették ezt az utat a Nap és Eső Isten templomába, hogy áldozatokat mutassanak be. Az azték kultúrában emberáldozatokat kellett bemutatni azért, hogy az Istenek jóindulatát megnyerjék, hogy felkeljen a Nap és essen az eső. A mandalában az áldozatot két dolog is jelzi számomra: a vörös színű kard, ami a véres cselekedetet mutatja, illetve a rózsaszín (hús színű) Kos állatövi jegy szimbóluma is, ami az ősi asztrológiában az áldozatot is jelenti. Az áldozat sikerességét a mandala belsejének többi része jelzi, a kék az esőt, a vizet, a zöld a termékeny földet mutatja. 
Számomra a mandalának a belső része arra hívja fel a figyelmet, hogy az életben áldozatokat kell hozni azért, hogy előbbre jussunk, magasabb szintre kerüljünk. Néha fájó lépéseket kell tenni, le kell mondani dolgokról azért, hogy egy későbbi szebb és jobb jövő magjait elvessük.
A mandala külső részében hajókat látok, amik a barna földön, keretbe zárva vesztegelnek. Itt nincs még víz, és a termékeny természet sincs jelen. Ez a rész a személyiséget jelzi. A fekete-fehér hajó olyan személyt jelölhet, aki megnézi a dolgok mindkét oldalát, és utána racionálisan hozza meg döntéseit. Erre a tudatosságra utalnak a sárga színű korlátok is, amelyek bezárják a hajókat. Be kellene engedni a vizet a személyiségnek erre a részére is, hogy a hajó elindulhasson, és fel kellene nyitni a racionalitás merev korlátait ehhez.
A víz az érzelmeket, a lélekkel, ösztönökkel, tudatalattival való kapcsolatot jelenti. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni a mandala tulajdonosa, valószínűleg áldozatokat kell hoznia, áldoznia kell a benne élő Isteneknek. Egy racionális, tudatosan gondolkodó személynek az ösztöneire, megérzéseire, álmaira hallgatnia nehéz dolognak tűnhet, de kis lépésenként, ahogy a lépcsőfokokat is egyesével tesszük meg felfelé, nem is olyan elképzelhetetlen.”

Ehhez még annyit tennék hozzá, hogy nagyon sok lehetőség van Kármenben, a barna földek termékenyek, és várják, hogy elültessék bennük a jövő magjait. Tehetséges, értelmes, és jó művészi kifejezőképességgel megáldott lány. Jelenleg nem használja ki a képességeit, aminek a legnagyobb gátja, hogy nem éli meg az érzéseit, döntéseiben az eszére és az elvárásokra hallgat, és nem a szívére. Az élet sokkal bonyolultabb, és összetettebb, mint, hogy racionális ésszel megértsük, megoldjuk azt, hallgatnunk kell az ösztöneinkre, a vágyainkra, és a megérzéseinkre. Fel kell vállaljuk, és ki kell mutatnunk az érzéseinket, a fájdalmat, és az örömet is egyaránt, hogy a saját életünket élhessük boldogan. Ahhoz, hogy ez sikerüljön áldozatokat kell hoznunk. Kármen pontosan egy ilyen áldozat vállalás előtt áll. Döntenie kell két út közül, ami jelen esetben nem könnyű. Bárhogyan is dönt, áldozatot fog hozni. Ha építészmérnök lesz, attól még lehet táncolni, de feláldozza egy táncos életútját. Ha a tánc mellett dönt, akkor feláldozza az eddigi befektetett energiáit, a szülei eddigi támogatását, a barátai egy részét, stb. Kármennek mindkettő életúthoz megvan a tehetsége, bárhogyan is dönt, mindegyikben megtalálhatja a számításait. De az egyik csak az igazi út. Időt és energiát spórolhat meg vele, ha most megtalálja az igazit.

Mi itt mindnyájan szorítunk Kármennek, hogy a jó döntést hozza meg, s képes legyen meghozni az áldozatát.

Kiss Gábor

 

     
 

Hónap mandalája  főoldal >>>

 

 
     
 
 © 2004-2006 mandala.lap.hu - Web by Flornatura