Megint egyik tanítványom mandaláját szeretném megosztani veletek, mert mindenki épülését segítheti az a történet, ami ezzel a mandalával kezdődött.
A tanfolyamon elkezdte kifesteni az első mandaláját. Csak a közepét sikerült megfestenie, s utána az ecsethez sem akart nyúlni többet. Megdöbbenve néztük lelki vívódását. Aztán a csoport hosszas kérésére mégis befejezte a mandaláját, de semmi köszönet nem volt benne. Semmi köze nem volt a mandalájához.
Valamivel később átlendült a holtponton, s azóta a mandala mindennapos lett az életében.
Mikor megláttam ezt a mandaláját 3 hónappal ezelőtt, rögtön tudtam, hogy valami nagy dolog történt. Az volt az első benyomásom, hogy egy királynő mandaláját nézem. Annyi erő, célratörőség, dinamika, rendezettség, tudatosság, és kecsesség van benne, amivel csak egy igazi királynő irányíthatja az országát. Rögtön tudtam, hogy ez az első teljes szívből jövő mandalája, ami teljes mértékben önmagáról szól, olyan őszinteséggel, és erővel tárja fel benne lelkének mély titkait, és élethelyzetének okait. De csak most értettem meg teljesen, 3 hónappal később a valódi üzenetét, és jelentőségét.

Amikor először találkoztam vele a shiatsu alaptanfolyamon, akkor még tele volt reménnyel, hogy még egy babája lehet. Mert a sok nőgyógyászati műtét után már csak a méh és az egyik petefészek maradt meg, az is petevezeték nélkül. Egy lehetőségük maradt a férjével, hogy a lombikbébi program segítségével lehessen babájuk. Azóta két beültetésen is túl esett, és nem sikerült. Teljesen elkeseredett, a hormonkezelések is aláásták az egészségét mind testi és lelki vonatkozásban. És még egy kezelésnek neki akart indulni, nem tudtuk lebeszélni róla, hiába mondtuk, hogy legalább várjon egy évet, míg teste, és lelke visszanyeri egyensúlyát. Nem tudott másra gondolni csak a babájára. Óriási nyomás alá került ez által, nem látta a kiutat, a megoldást. Szerencsére a mandalafestést, és a shiatsu masszázst nem hanyagolta el, és családjának szeretete, türelme mellett sikerült kijönnie ebből a krízisből és meghoznia a nehéz döntést, hogy vár egy évet a babával. A gyes lejártával, pedig elmegy dolgozni.

S ettől kezdve megváltozott az élete, kinyílt a világ felé, érdeklődve, elszántan, merészen. Egyre több embert ismer meg, kapcsolatokat épít, több helyre meghívják őt, egyik meglepetés éri a másik után. Ezt az állapotot hívja Jung szinkronicitásnak, amikor minden készen vár engem, semmire nem kell várni, amikor odaérek a buszmegállóhoz, éppen, akkor jön a busz, s nekem csak fel kell szállnom rá. Ez pontosan olyan, mint a mesében, mikor a főhős elkeseredésében beugrik a kútba, és egy másik világba pottyan, és ott van az érett zamatos gyümölcsökkel roskadozó fa, csak le kell szedni, s ott van az édes illatú, ropogós sült kenyérrel teli kemence, csak ki kell szedni a cipókat. Ilyenkor mennie kell, tenni a dolgát, nem gondolkozni, nem dönteni, hiszen nyíl egyenesen vezeti az útja. S ha megteszi, akkor az út végén ott várja a kincs (lelki kincs), ami gyökeresen megváltoztatja az életét. Bővebben itt olvashattok erről a meséről: 
>>> http://invitel.hu/kapcsolat/mandala/mese.htm 

Minden ember életében előfordul, hogy belekerül egy olyan élethelyzetbe, amiben képtelen megoldani a felmerülő problémákat, krízis állapot lép fel, hatalmas nyomás alá kerül az egó. Ilyenkor általában az egó összeroppan, és egy rövid időre kénytelen átadni a vezetést a tudatalattinak, és a belső erők segítségével egy pillanat alatt átbillen az ember, és megoldódnak az oly hosszú idő óta megoldatlan problémák. Ez történt ebben az esetben is. De ezzel még nincs vége a történetnek. Kedves tanítványom, a döntése után nem sokkal, természetes úton teherbe esett, és ma már kilenc hetes a babája. Az orvos szerint valóságos csoda történt, csak találgatni lehet, hogy az érett petesejt hogyan kerülhetett le a méhbe, mindenesetre hosszú utat kellett megtennie, és rejtély marad az is, hogy utána a hormonháztartás felborulása ellenére, minden a természet rendjének megfelelően történhetett, hogy a megtermékenyített petesejt beágyazódott a méhbe. Amikor személyesen közölte tanítványom velem a jó hírt, abban a pillanatban átvillant bennem a fenti mandalája, és megértettem valódi üzenetét. 
A mandalát hatalmas erő alakította át a szabályos körből ebbe a boltozatos formába. A boltozatos formában valami megjelent, most már tudjuk, hogy az, az annyira vágyott babát, és a pont, a megszakított boltozat közepén a baba megszületését szimbolizálja. Ez a boltozat pontosan olyan, mint az áldott állapotban lévő édesanyák nagy pocakja. A lélek földre való leszületése, már akkor eldőlt, mikor a mandalát elkészítette az édesanyja.

Mandalája, olyan egyszerűséggel, kecsességgel, és természetességgel avat be minket a születés misztériumába, mint egy igazi beavatás, mintha én bennem foganna meg a lélek, és bennem nyerne gyermekformát, és én szülhetném meg férfi létemre. Óriási élmény a zsigereimben is érezni, a születés csodáját. A pici kis ember a túloldalról jön, egy másik világból, egy igazi hírnök, aki híreket hoz nekünk az igazi otthonunkról. Erőt ehhez az élethez, és sok-sok boldogságot.

A külső körszelet, ami az egót, a személyiséget szimbolizálja a mandalákban, teljesen hiányzik, szinte az egész mandalát a tudatalatti uralja, még a középpont kék égbolt végtelensége is most egy egyszerű, kicsi kör lett. A boltozatok a piros tölcséres virágformából keletkeznek, a középponttól indulva óriási erővel törve a felszín felé, hogy leszülethessen a lélek. A mellék égtájaknál található négyzetek azt jelenthetik, hogy erő átcsoportosítások történtek. Itt összeszűkült, és feltöredezett az eredeti aranykör, hogy a boltozatoknál legyen elegendő hely, és energia. Ez azt is jelenti, hogy a baba egészséges kihordása lemondásokkal fog együtt járni.

Most már megértem azokat az édesanyákat, akik gyermeket szeretnének, akik érzik, hogy leszületne hozzájuk egy lélek, de akadályoztatva vannak ebben. Be kell valljam, hogy tanítványomnál én sem értettem meg ezt az erős belső késztetést. Többször mondtam én is a többiekkel együtt, hogy - van már egy gyönyörű, és egészséges gyermeked, ne erőltesd tovább a beültetéseket, mert csak beleőrülsz, és elveszted magad mellől a barátaidat, és a családi életed is megromlik. Nem éreztem át azt a hatalmas belső feszültséget, és elkötelezettséget, ami benne munkálkodott, és ami egy lélek leszületésével jár, olyankor mikor annak a tudatában van a nő, hogy meddő, és hiába tesz meg mindent annak érdekében, erején felül, még az egészségét is kockáztatva, hogy egy fénylő csillagnak életet adhasson áldott méhében, és az sehogy nem sikerül. 

Így válik tanítóból tanítvány, és tanítványból tanító, ahogy engem is beavatott ebbe a csodába a mandala alkotója.

Van ennek a történetnek még egy ellentmondásos része, az, hogy amikor akarta a gyermeket, és mindent megtett azért, hogy áldott állapotba kerüljön, akkor nem sikerült, és amikor nagy nehezen.

Ennek a megértéséhez elmesélnék egy történetet. Nemrég volt az egyik csatornán egy dokumentumfilm, amiben egy versenyt követhettünk végig. Ausztráliai sivatagban kellett 3 embernek összemérnie az erejét, ügyességét, túlélési képességét. 500 km-t kellett megtenniük gyalog a sivatagon keresztül annyi felszereléssel, amennyit magukkal tudtak vinni. Az egyik versenyző egy idős őslakos volt, a másik egy amerikai marathon futó, és a harmadik egy német származású Brazíliai őseredőkben megedzett férfi. A német, és az amerikai férfi rengeteg vizet vettek magukhoz, és a csúcstechnológia eszközeivel szerelték fel magukat, míg az őslakos szerény kis felszereléssel indult útnak, hiszen ő a szellemek segítségével fog átkelni a sivatagon, és mindent, ami kell az életfenntartásához, a sivatagtól fogja megkapni. Az őslakos lassan bandukolt, a csillagok vezették, a szellemek segítették abban, hogy táplálékot, és vizet találjon a sivatagban, nyugodtan, minden megerőltetés nélkül ért az út végére. Míg a másik kettő versenyző neki lódult, és kijelölve a legrövidebb utat, nyerni akarva indultak neki a sivatagnak. Ők pár napig bírták a hajszát, óriási akaraterőről tettek tanúbizonyságot, és mégis a sivatag felőrölte minden erejüket, szédültek, tiszta seb volt a lábuk. Mindketten fel akarták adni a versenyt. Kénytelenek voltak megállni több napra, hogy újra erőre kaphassanak, begyógyuljanak a sebek. És megtörtént velük a csoda. A pihenés alatt rájöttek, hogy a sivatagot nem lehet legyőzni, és ha csak akadálynak nézik, sohasem érnek célba. El kezdtek figyelni a sivatagra, nem külön állóként tekintettek rá, hanem azonosultak vele, és az, készségesen segített nekik. Megértette velük, hogy a sivatagban másképp telik az idő, más arányok vannak, minden másképp működik itt, s ha nem alkalmazkodnak, akkor elvesznek. Átértékelték a sivatagot, önmagukat, és azt, hogy miért vannak ott. 

Végül mind a hárman végig mentek a hosszú úton (átlagban napi húsz kilométert tettek meg), és a cél előtt megvárták egymást és együtt mentek be a célba, már nem akarták legyőzni a másikat, tudták, hogy ez az út önmaguk legyőzéséről szólt. És nem kellett sokat várniuk egymásra, szinte mindhárman ugyanakkor értek oda. A két idegen versenyző életét, mondanom se kell, ez az út gyökeresen megváltoztatta.
Mi ebből a tanulság számunkra? Az, hogy amíg az ember görcsösen, akaraterejét megfeszítve küzd egy cél elérésében, nem ér célba. Saját magát fosztja meg a lehetőségektől. Figyelnünk kell arra, mi történik körülöttünk, mi történik bennünk, és ahhoz alkalmazkodva kell döntéseinket meghozni, és nem szabad görcsösen ragaszkodnunk egy elgondolásunkhoz, érzésünkhöz, mert megakadályozzuk, hogy beteljesedjen az, aminek be kell teljesednie. A jelenben kell élnünk, és mindig a jelen helyzethez kell alkalmazkodnunk, rugalmasan folyamatosan változnunk, együtt a környezetünkkel.
Így volt ez a tanítványomnál is. Nem sikerült erőszakkal, görcsös akarással, nyers erővel elérni a célt, csak úgy, hogy elfogadta a helyzetét, szembe nézett önmagával, problémáit, vágyait tudatosította, felmérte korlátait, és határait, és átengedte magát a sorsának, a tudatalatti segítő erőinek, és ebben a megbékélt csendes nyugalomban már megfoganhatott a gyermek. Mindebben az a sok megfestett mandala, a folyamatos útkeresés nagyon sokat segített.

A probléma nem azért van, hogy megsemmisítsen bennünket, hanem azért, hogy sikeres megoldásuk által fejlődjünk. A probléma mindig magában hordozza a megoldást is.

Az elemzést készítette:  Kiss Gábor

Hónap mandalája  főoldal >>>