<<<

2005 - május  

>>>

Karmikus szerelem


A mandala elemzése:


Egy 30-as éveiben járó édesanya küldte be ezt a mély érzésű mandalát nekünk, amely kitárulkozó, őszinte vallomás egy igaz szerelemről.
A mandala közepe a felkelő napot idézi számomra, egy új „nap” kezdődött az alkotó életében. A főirányokban megjelenő ölelő tűzkarok erős érzelmekre utalnak. Jelen esetben, mindent elsöprő szerelem került a középpontba.
A fellángoló tűz hatalmas energiával töri át a középpont határait és nyúlik fel egészen a személyiség alsó határáig, és világítja be tudatalattijának végtelen kék mélységét. Az erős vágyódás és emlékezés mandalája ez.
A fa, a feketeségből, az ismeretlenségből, a megfoghatatlanságból nő ki, és a mélyből feltörő tűzkarok ölelik, védik, és táplálják. A szív hatalma alatt áll ez az egész folyamat. Mindezek a szimbólumok azt mutatják, hogy karmikus szerelemről van szó. Egy olyan kapcsolatról, amiben a józan ész, és érvek semmit nem számítanak. Az ellenállhatatlan érzelmeké a döntő szerep. Ez a szerelem felülemelkedik a hétköznapok elvárásain, erkölcsi normáin. Ilyenkor szokták azt mondani az emberek, hogy elvette az eszét a szerelem. Az alkotót sorsa, mint vad folyó magával ragadta, és kivette kezéből az irányítást. Az ilyen szerelem a pillanat műve, amely átszakít minden gátat, s nem lehet a régi személyiséget felismerni benne, gyökeresen megváltozik ilyenkor az ember. Az alkotó személyisége és élete is alárendelődik ennek a szerelemnek, ezt mutatja, hogy a fa és az indián mandalákból jól ismert gömbök, (http://invitel.hu/kapcsolat/mandala/indian-mandala.htm)  amelyek a személyiséget, az egót szimbolizálják, belemerülnek a tudattalanba. Szaggatott, világos kék körív jelzi a tudattalan és a tudatos határát. Ez a határ most átjárhatóvá vált, a tudattalan végtelenségét jelző kék szín a tudatosba áramlott.
„A tudattalan beáramlását szoktuk bemerülésnek is nevezni. Akik belemerültek és ott maradtak, azok a pszichotikusok, az elmebetegek. Gyógyításuk a legutóbbi évszázadig lényegében majdnem teljességgel lehetetlen volt. Ezekben az esetekben az ego összeroppan a kollektív tudattalan beáramló hatalmas energiái alatt, és ezek kiszolgáltatottjává és kiszolgálójává válik (a realitás érzéke, értékrendszere, integratív ereje, vagyis önkormányzási képessége elvész, illetve súlyosan sérül). Ősi szóval megszállottságnak hívják.” Süle Ferenc így ír erről az állapotról.  De ebben az esetben szó sincs semmilyen elmebetegségről, ettől olyan csodálatos, és felemelő érzés a szerelem. Az igazi szerelem segítségével olyan tapasztalatokat szerezhetünk, amelyeket csak komoly, nem veszélytelen spirituális beavatások tudnak nyújtani. Ilyen szerelemben válhatunk felnőtté, érhetünk meg igazi férfivá, vagy nővé. Egy biztos, hogy a személyiség ebben a tűzben teljesen átalakul, magára talál, és megerősödik.
A fa koronája az ember szellemi részét szimbolizálja, ahol az örvénylő gondolatok mutatják, hogy a tűz erőteljes mozgásba hozta az alkotót, akinek minden bizonnyal felgyorsult az élete, de a belülről felszabaduló energia bőven ellátja Őt energiával, és betegség, fáradtság, rosszkedv, gyengeség, és nem sikerülnek a dolgok nem ismertek ebben az állapotban. A tudattalanban megjelenő aszimmetria is erre az erőteljes mozgásra utal. Az eddig elnyomott érzések, vágyak a felszínre jöhetnek, és ebben a védett állapotban az alkotó tudatosíthatja, és megélheti a régi nem vállalt dolgait.
Az alkotó személyiségében megjelenő tűz az erős kontroll utolsó erejének, és a szerelemnek köszönhetően barátságos, kedves, szép narancssárga színné szelídül. A szerelem széppé és ellenállhatatlanná teszi az embereket. A szerelmes ember mindenkit meg tud hódítani, mindenkinek meg tud bocsátani. Előfordul azért, hogy ütközésekre kerül sor, amit a fekete, kis, hegyes rombuszok jeleznek.
A zöld színek a mandalában azt jelzik, hogy ez a tűz nem az értelmetlen rombolásról szól, hanem az életet segíti azáltal, hogy a régit felégeti, és helyet teremt az újnak. Az új személyiség megerősödve már képes lesz az élet próbatételein átverekednie magát.
Olyan szerencsénk volt, hogy kaptunk még egy későbbi szerelmes mandalát is az alkotótól.

 

   
 


Ez a szerelem már teljesen más. Ez a mandala az álmodozásról, a játékról, a kreativitásról szól. Ez a mandala a lelki szerelemről beszél. Nincs benne elsöprő erejű tűz, szenvedély, vágy, érzelem, indulat, reménykedés, csak csendes, békés elfogadás és szeretet. De ahogy említettem az előbb, ez csak álmodozás, nincs sok köze mindehhez a párjának, ezt mutatja, hogy a lila szín nem tiszta. Az elválló magokból következtetve olyan ez a szeretet mintha a gyermekét szeretné.
Egyszínű, a lila árnyalataiból szőtt álomvilág már szimmetrikus, nincs benne annyi mozgás, csendes, békés, de gazdag belső világot ábrázol.
Ez a mandala közelebb áll az alkotó személyiségéhez, mert ezt már Ő teremtette, ezt Ő uralja, alakítja, s szépítgeti folyamatosan. Míg az előző öntörvényű, ellenállhatatlan, irányíthatatlan volt.
Ebből is lehet látni, hogy egy mandala kevés egy ember, változó, sokrétű személyiségének a megismerésére.

Mindkét mandalában felfedezhetjük a művészi tehetséget, a kreativitást, a belső érzelmi gazdagságot, a játékkedvet, aminek rengeteg előnye mellett megjelenik a másik oldala is, az, hogy az alkotó hajlamos az álmodozásra, a befelé fordulásra, a küzdelem mellőzésére, és nem mindig veszi tudomásul és vállalja a realitást. S mindez rányomja bélyegét az életére. Ezúton kívánom, hogy mihamarabb sikerüljön neki megtalálnia önmagában az érzékeny egyensúlyt a belső és a külső között.

 
 


Az elemzést készítette:
Kiss Gábor

Hónap mandalája  főoldal >>>

 

 
 
 © 2004-2005  mandala.lap.hu - Web by Flornatura