|
<<<
|
2005 - május
|
>>>
|
|
Karmikus szerelem |
|
A mandala elemzése:
Egy 30-as
éveiben járó édesanya küldte be ezt a mély érzésű mandalát
nekünk, amely kitárulkozó, őszinte vallomás egy igaz
szerelemről.
A mandala közepe a
felkelő napot idézi számomra, egy új „nap” kezdődött az alkotó
életében. A főirányokban megjelenő ölelő tűzkarok erős
érzelmekre utalnak. Jelen esetben, mindent elsöprő szerelem
került a középpontba.
A fellángoló tűz hatalmas energiával töri át a középpont
határait és nyúlik fel egészen a személyiség alsó határáig, és
világítja be tudatalattijának végtelen kék mélységét. Az erős
vágyódás és emlékezés mandalája ez.
A fa, a feketeségből, az ismeretlenségből, a
megfoghatatlanságból nő ki, és a mélyből feltörő tűzkarok
ölelik, védik, és táplálják. A szív hatalma alatt áll ez az
egész folyamat. Mindezek a szimbólumok azt mutatják, hogy
karmikus szerelemről van szó. Egy olyan kapcsolatról, amiben a
józan ész, és érvek semmit nem számítanak. Az ellenállhatatlan
érzelmeké a döntő szerep. Ez a szerelem felülemelkedik a
hétköznapok elvárásain, erkölcsi normáin. Ilyenkor szokták azt
mondani az emberek, hogy elvette az eszét a szerelem. Az alkotót
sorsa, mint vad folyó magával ragadta, és kivette kezéből az
irányítást. Az ilyen szerelem a pillanat műve, amely átszakít
minden gátat, s nem lehet a régi személyiséget felismerni benne,
gyökeresen megváltozik ilyenkor az ember. Az alkotó személyisége
és élete is alárendelődik ennek a szerelemnek, ezt mutatja, hogy
a fa és az indián mandalákból jól ismert gömbök, (http://invitel.hu/kapcsolat/mandala/indian-mandala.htm)
amelyek a személyiséget, az egót szimbolizálják, belemerülnek a
tudattalanba. Szaggatott, világos kék körív jelzi a tudattalan
és a tudatos határát. Ez a határ most átjárhatóvá vált, a
tudattalan végtelenségét jelző kék szín a tudatosba áramlott.
„A tudattalan
beáramlását szoktuk bemerülésnek is nevezni. Akik belemerültek
és ott maradtak, azok a pszichotikusok, az elmebetegek.
Gyógyításuk a legutóbbi évszázadig lényegében majdnem
teljességgel lehetetlen volt. Ezekben az esetekben az ego
összeroppan a kollektív tudattalan beáramló hatalmas energiái
alatt, és ezek kiszolgáltatottjává és kiszolgálójává válik (a
realitás érzéke, értékrendszere, integratív ereje, vagyis
önkormányzási képessége elvész, illetve súlyosan sérül). Ősi
szóval megszállottságnak hívják.”
Süle Ferenc így ír erről az állapotról. De ebben az
esetben szó sincs semmilyen elmebetegségről, ettől olyan
csodálatos, és felemelő érzés a szerelem. Az igazi szerelem
segítségével olyan tapasztalatokat szerezhetünk, amelyeket csak
komoly, nem veszélytelen spirituális beavatások tudnak nyújtani.
Ilyen szerelemben válhatunk felnőtté, érhetünk meg igazi
férfivá, vagy nővé. Egy biztos, hogy a személyiség ebben a
tűzben teljesen átalakul, magára talál, és megerősödik.
A fa koronája az ember szellemi részét szimbolizálja, ahol az
örvénylő gondolatok mutatják, hogy a tűz erőteljes mozgásba
hozta az alkotót, akinek minden bizonnyal felgyorsult az élete,
de a belülről felszabaduló energia bőven ellátja Őt energiával,
és betegség, fáradtság, rosszkedv, gyengeség, és nem sikerülnek
a dolgok nem ismertek ebben az állapotban. A tudattalanban
megjelenő aszimmetria is erre az erőteljes mozgásra utal. Az
eddig elnyomott érzések, vágyak a felszínre jöhetnek, és ebben a
védett állapotban az alkotó tudatosíthatja, és megélheti a régi
nem vállalt dolgait.
Az alkotó személyiségében megjelenő tűz az erős kontroll utolsó
erejének, és a szerelemnek köszönhetően barátságos, kedves, szép
narancssárga színné szelídül. A szerelem széppé és
ellenállhatatlanná teszi az embereket. A szerelmes ember
mindenkit meg tud hódítani, mindenkinek meg tud bocsátani.
Előfordul azért, hogy ütközésekre kerül sor, amit a fekete, kis,
hegyes rombuszok jeleznek.
A zöld színek a mandalában azt jelzik, hogy ez a tűz nem az
értelmetlen rombolásról szól, hanem az életet segíti azáltal,
hogy a régit felégeti, és helyet teremt az újnak. Az új
személyiség megerősödve már képes lesz az élet próbatételein
átverekednie magát.
Olyan szerencsénk volt, hogy kaptunk még egy későbbi szerelmes
mandalát is az alkotótól.
|
|
|
Ez a szerelem már teljesen más. Ez a mandala az
álmodozásról, a játékról, a kreativitásról szól. Ez a
mandala a lelki szerelemről beszél. Nincs benne elsöprő
erejű tűz, szenvedély, vágy, érzelem, indulat, reménykedés,
csak csendes, békés elfogadás és szeretet. De ahogy
említettem az előbb, ez csak álmodozás, nincs sok köze
mindehhez a párjának, ezt mutatja, hogy a lila szín nem
tiszta. Az elválló magokból következtetve olyan ez a
szeretet mintha a gyermekét szeretné.
Egyszínű, a lila árnyalataiból szőtt álomvilág már
szimmetrikus, nincs benne annyi mozgás, csendes, békés, de
gazdag belső világot ábrázol.
Ez a mandala közelebb áll az alkotó személyiségéhez, mert
ezt már Ő teremtette, ezt Ő uralja, alakítja, s szépítgeti
folyamatosan. Míg az előző öntörvényű, ellenállhatatlan,
irányíthatatlan volt.
Ebből is lehet látni, hogy egy mandala kevés egy ember,
változó, sokrétű személyiségének a megismerésére.
Mindkét mandalában felfedezhetjük a művészi tehetséget, a
kreativitást, a belső érzelmi gazdagságot, a játékkedvet,
aminek rengeteg előnye mellett megjelenik a másik oldala is,
az, hogy az alkotó hajlamos az álmodozásra, a befelé
fordulásra, a küzdelem mellőzésére, és nem mindig veszi
tudomásul és vállalja a realitást. S mindez rányomja
bélyegét az életére. Ezúton kívánom, hogy mihamarabb
sikerüljön neki megtalálnia önmagában az érzékeny egyensúlyt
a belső és a külső között. |
|