<<<

 2004 - október  

>>>

A szentlélek kiáradása

 


"A Szentlélek eljövetele és kiáradása a magyar egyházra" 
című monumentális falképet Patay László festőművész készítette.

 

A millennium évében a szegedi Fogadalmi-templomban került föl a kupola szürke vakolatára ez a színpompás, mozgalmas szekkó (secco). Patay László festőművész (Munkácsy-díjas Érdemes Művész - Szőnyi István és Barcsay Jenő tanítvány), a huszadik század legnagyobb hazai szekkó festője. Ez a 260 négyzetméteres, és 30 méteres magasságban elkészült falkép volt Patay László utolsó nagy munkája és egyben munkássága koronája .
A kompozíció témája a Pünkösd, a Szentlélek kiáradása. A középső karéjban Szűz Mária látható a 12 apostollal, a külsőben meg, Szűz Mária köpenye alatt, 16 magyar szent, körben pedig a hét embercsoport a hét szentséget jelképezi. Az alsó és a felső karéjt Szűz Mária és Szent Péter alakja köti össze.

"Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak. Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket." ApCsel 2,1-11

A falkép szigorúan a teológia tanításainak megfelelően kellett, hogy elkészüljön, és az sem volt mindegy, hogy egy csoportképben ki milyen magas, és elől vagy a hátrébb helyezkedik el.

Ez a gyönyörű, lelket melengető, mély és szent érzéseket keltő, hatalmas falkép egy igazi mandala is egyben.
A középpontból, a szent területről, a mindenek forrásából, és a kupola síkjából kiemelkedve szárnyal ki egy arany galamb, amely a Szentlélek jelképe. (A két méter "fesztávolságú" aranyozott galambszobor Stremeny Géza műve) Ennek az, az óriási jelentősége, hogy a Szentlélek egyenesen a középpontunkkal, a Teremtőnkkel, az Istennel, a Selbst-tel (Jung) köt össze. Nem véletlen, hogy, aki a Szentlelket magába fogadja, annak teljesen megfordul, és gyökeresen megváltozik az élete.
Mielőtt tovább mennénk, nézzük meg, hogy a Biblia magyarázatok mit mondanak a Szentlélek kilétéről:

"A Szentlélek - noha külön személy - "az Atya Lelkének" és a "Fiú Lelkének" neveztetik az Írásban. Jézus kijelenti róla, hogy "őt dicsőíti és az övéből vesz". Sehol sem biztat az Írás bennünket arra, hogy a Szentlélekhez imádkozzunk, hanem arra, hogy a " Lélek által" imádkozzunk (vö. Rm. 8:26). A Szentlélek tehát mintegy az Atya és a Fiú személye mögött marad valamiképpen. Ezért mindenkor rejtett, megfoghatatlan és titokzatos számunkra a lénye. Jézus emberfiává lett, hogy Istent kinyilatkoztassa nékünk, őrá tehát mindenkor emberfiaként tudunk gondolni. Az Atyát "soha senki nem látta" (I.Tim. 6:16), de az Ige kijelenti, hogy az ember "Isten képére és hasonlatosságára" teremtetett (I.Móz. 1: 26). Ezért - bár tudjuk, hogy fizikai lehetőségeit és erkölcsi tulajdonságait illetően Ő mérhetetlenül magasabb rendű lény, mint mi - azt is tudjuk, hogy mégis a "Felséges fiai" vagyunk, "az ő nemzetségéből valók", tehát vele rokon lények valamiképp (Zsolt. 82:6 vö. Jn. 10:34; Ap.csel. 17:28). De hogyan gondoljuk el a Szentlelket, aki a "testünkben tud lakozni", aki olyan finoman tud megszólítani és érinteni bennünket - belülről? Az emberi fogalmak bizonyosan elégtelenek ehhez.
Mi emberek a "lelkünk" - azaz a gondolat- érzés és akaratvilágunk - által vagyunk személyiségek. Mindenekelőtt ebben a tekintetben teremtettünk Isten képére és hasonlatosságára. A harmadik isteni személy "Isten Lelke" vagy "Szentlélek" neve eleve mutatja azt, hogy ő mindhárom isteni személy lelkét és lényegét képviseli, mert "tudja" Isten "dolgait", az "Isten mélységeit" is, amiképpen a mi lelkünk is tudja minden dolgunkat, a legbensőbb gondolatainkat, érzéseinket is. Ezért a Szentlélek által teljes mértékben és hitelességgel jelen van a másik két isteni személy is. "Isten Lélek" - mondta Jézus -, ezért mi is csak "lélekben", azaz lelkünk és a Szentlélek belső kapcsolatba jutásán keresztül imádhatjuk őt.
A Biblia "az igazság Lelkének" (Jn. 16:13) és a szeretet Lelkének (Rm. 5: 5) is nevezi a Szentlelket, ami mutatja, hogy Isten - a három isteni személy - erkölcsi lénye teljes mértékben azonos a Szentlélekkel. Eszünkbe juthat Illés tapasztalata is, hogy Isten csak a "halk és szelíd" hangban volt. (I.Kir. 19:11-13). A Szentlélek jellegzetes megnyilatkozása, hogy "halk és szelíd" hangon kérlel, vigasztal, vagy int bennünket belülről. Ezzel összhangban a Szentlélek szimbóluma a szelíd galamb (Mt. 3:16; 10:16)." 
http://www.kerak.hu/bibtan/szl/szl_2.html

A középpontból kiáradó Szentlélek először szűz Máriához és a 12 Apostolhoz jut el, apró, fényes lángnyelvek jelentek meg. Majd a külső karéjban jelenlévő szent emberekhez a Mária és az Apostolok tanításaival, példamutatásaival, és védelmük segítségével jut el. Mihozzánk, pedig a körülöttünk élő szent emberek, és az ilyen remekművek által jut el a Szentlélek.
Miért fontos, hogy megtapasztalhassuk a Szentlelket? Mit adhat nekünk a Szentlélek?

"Az eredeti újszövetségi szó - khariszma - kegyelmi ajándékot jelent. E szóból származik ma a 'karizmatikus mozgalom' vagy 'karizmatikus kerszténység' elnevezés, amely arra utal, hogy ez az irányzat hangsúlyozza és gyakorlatában központi helyre állítja a lelki ajándékokat. A kereszténységen kívüli világban is elterjedt a 'karizmája van', vagy a ' karizmatikus személyiség' fogalom. A karizma szót a 'talentum' szóval azonos értelemben használják ilyenkor, ami egyébként szintén bibliai eredetű (lásd a talentumok példázata). Arra utalnak tehát ezek a kifejezések, hogy valaki rendkívül tehetséges, különleges képességekkel van megáldva, illetve maga a személyisége lebilincselő és nagy hatással van másokra.
A Biblia szerint a karizmákat a "Lélek osztogatja", aki Isten kegyelmének közvetítője az ember számára mindenkor.
…a lelki ajándékok által, mintegy önmaga felülmúlásához segíti a Szentlélek az embert, mert az isteni bölcsesség és erő ihletésével felfokozza a természetes képességeit."
http://www.kerak.hu/bibtan/szl/szl_10.html

Természetesen ez az ajándék nem az anyagi kincsek megszerzését támogatja, hanem a lelki kincsek, és a valódi világ felismerését.

"Ha ablakon át vizsgáljuk a világot, könnyen azt hihetjük, hogy a világ olyan, amilyennek látjuk. Holott az ablak torzít és piszkolódik. Holott az ablakot be lehet festeni, sőt a rajzokat el lehet maszatolni rajta. Csak az Isten kebeléről, csak a halál felől nézve a létet, csak a Szentlélek tüzében ismerhetjük meg igazán a világot, s láthatjuk meg, hogy van örök és van múlandó, hogy van igaz és van hamis, hogy van értékes és van bizsu, hogy van értelmes és van értelmetlen."
http://teol.lutheran.hu/tanszek/hebrew/advent2.htm

A kép középső sávjában, ahol Mária és az Apostolok vannak, Jung szerint ez a tudatalattinak felel meg a mandalában. A tudatalatti segítő erőit ma már a tudomány is elismeri. A tudattalanban sok olyan entitás létezik, akik segíthetnek nekünk. Ilyenek az angyalok, a szellemi vezető, stb., akiknek a segítségével a Szentlélek megnyilvánulhat rajtunk keresztül. Ma nagyon sok film, könyv, tanfolyam, és anyag jelenik meg ebben a témában, és egyre több a megvilágosodott önjelölt, ami nem is csoda, hiszen a mai válságban szenvedő, átalakuló korunk, kultúránk (itt gondolok az emberek szabadosságára, a horrorra, sci-fi-re, a különböző szektákra, a New Age régi kultúrákból kiemelt módszereire, a parapszichológiára, stb.) igen sokat merít kontrollálatlanul a tudatalatti veszélyes világából. Így aztán nem csoda, ha gyakrabban történik meg ma a tudatalatti beáramlása a tudatosba, amire a hétköznapi emberek nincsenek felkészítve, és nem tudnak vele mit kezdeni, és könnyen az őrület határára kerülnek.
Ahhoz, hogy az igazi segítséget kapjuk meg a tudatalattiból, nem árt, ha a több ezeréves tapasztalattal rendelkező vallások tudását, segítségét is elfogadjuk. Én most nem reklámot akarok csinálni a vallásoknak a mai modern, és felvilágosult ember számára, hanem a józanészre szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy a nagy vallások a spirituális énünkkel (lélek, tudat, stb.) kapcsolatos speciális, és óriási tapasztalata több figyelmet érdemel.
Ha Szegeden jártok ne hagyjátok ki a Dómot, tapasztaljátok meg magatok is a templom, és benne a kupola erejét.  >>>

Kiss Gábor

November  hónap mandalája >>>

Mandala fórum >>>

 
 © 2004 mandala.lap.hu - Web by Flornatura