2004 - január  

>>>



A mandala elemzése:

Elöljáróban szeretném elmondani, hogy a mandala elemzése olyan mintha álmot elemeznénk, csak az álmodó segítségével lehet felfedni valós tartalmát, s reális következtetéseket levonni.

Puha, súlytalan fényszőttes, a fény játéka ez a mandala. Lágy, nőies, lekerekített formák és szép pasztellszínek uralják.

Igazából 3 dimenziós, egy száraz, fénylő félgömbhöz hasonló, ahol jól megkülönböztethető a 3 szint. A legbelső rész gyönyörű, harmonikus. Ez a rész van legfelül és ez a rész a legaktívabb, a legenergikusabb, ami azt jelzi, hogy nagyon mélyről jönnek az alkotó, kreatív késztetések. Ez azt jelenti, hogy az alkotás igénye belülről fakad s nem sok szerepet játszanak benne a környezet elvárásai. Éppen ezért ez a mandala is őszinte - tiszta belső forrásból fakadt. A belső rész színei nagyobb részt a lila és a kék, így az alkotások inkább a szellemi síkon nyilvánulnak meg.

A középső részen melegebb színek jelennek meg, amelyek stabil, állandó, megbízható, mély érzelmeket, gondoskodó szeretetet tükröznek.

A külső részben, a személyiség látható, érzékelhető részében már együtt jelennek meg a hideg (szürkéskék) és a meleg (sárga, halvány zöld) színek. A fényjáték hatására a nagy köríveket, a szem nagy golyókként érzékeli. Ebből fakadóan az alkotó számára fontos lehet, hogy az emberek teljes, egész és tökéletes embernek tekintsék. Ezért bizonyára sok mindent meg is tesz, nagyon sokat dolgozhat érte. Ezek a lágy körívek egy nyílt, jó indulatú, figyelmes, kedves, türelmes, jó kommunikációs képességű, könnyen barátkozó, jól alkalmazkodó, segítőkész, mások bajaira érzékeny, áldozatkész lélekről árulkodnak. Természetesen mind ennek meg van a másik oldala, a kevés önbizalom, személyének a háttérbe szorítása (mások igényei gyakran fontosabbak, mint az övé), sokszor kihasználhatják jóindulatát, és mély, fájdalmas sebeket okozhatnak neki a csalódások. Mindezt a sarkokban megtelepedett erős árnyékok mutatják, a piros színek találkozáspontjai pedig belső indulatról árulkodnak. Ezt a finom kiegyensúlyozatlanságot, belső feszültséget érzékelhetjük a fény játékából is. Ha jól megfigyeljük, a fény útja mindig megtörik, elfordul mindegyik szintnél egy kicsit, és egy másik irányban és másik formában folytatja útját a kör széle felé.

Az előbb azt írtam, hogy nyílt emberről van szó, akivel szinte mindenről lehet jókat beszélgetni, sőt szerintem nagyon is szeret beszélni, de amikor a mélyebb területeit érintik, bezáródik, önmagáról keveset árul el. Mindezt a külső részben az egyszerű, könnyen átlátható körív, míg a középső részben a többszörösen lezárt formák mutatják.

A gondosan, pontosan elkészített mandala értelmes, megbízható emberről árulkodik.

Összefoglalva, a mandala alkotója véleményem szerint egy, kedves, meleg szívű, okos, talpraesett ember, aki a belső feszültségeit a művészetben éli meg, és az alkotásaiban oldja fel.

Az elemzést készítette:  Kiss Gábor

Február hónap mandalája >>>



 
 © 2004 mandala.lap.hu - Web by Flornatura